Nem érdemtelenül cikkeztünk sokszor az elmúlt szezonok során Babay-Bognár Kingáról és parádés produkcióiról. Ez a trend az elmúlt fél évben elcsendesült, aminek természetesen oka van, hiszen Kinga karrierjében egy új fejezett kezdődött. Válogatott játékosunk szeptemberben lett az észak-karolinai Winston-Salem Christian középiskola ösztöndíjas tanulója és kosárlabdázója. A mögöttünk hagyott hónapok élményeiről, tapasztalatairól faggattuk.
Milyen az élet a tengerentúlon?
BBK: Nagyon jól érzem eddig magam, mind az iskolában, mind magában az Egyesült Államokban. Izgalmas és egyben érdekes megtapasztalni az itteni életet, pláne itt tanulni. Teljesen más minden, legyen szó az iskoláról, vagy a kosárlabdáról, így az elején azért kellet egy kis idő, míg beleszoktam és teljesen berendezkedtem az itteni életemhez. Mostanra már úgy érzem, hogy sikerült teljesen akklimatizálódni. Szerencsére, nagyon kedvesen és pozitívan álltak hozzám amikor megérkeztem és hamar be is fogadtak. Ugyan magából a városból még nem sokat láttam, az iskola a külvárosban van, de majd igyekszem minél több helyre eljutni az ittlétem során.
Miért éppen erre a kosárlabda-programra esett a választásod?
BBK: Azért, mert az iskolai bajnokságon kívül, majdnem minden szabadidőben elmegyünk valamilyen tornára, ahol magas színvonalat képviselő csapatok ellen játszhatunk. Az ilyen tornákra az egyetemi edzők is szeretettel látogatnak el, így a fejlődés és tapasztalatszerzés mellett akár még egy jó egyetemi ösztöndíj megszerzésére is lehetőség nyílhat.

Összehasonlítva a Kaszásoknál töltött időszakkal, milyennek látod a kinti képzést?
BBK: Egyikre se mondanám, hogy jobb vagy rosszabb a másiknál, csak azt, hogy számomra nagyon más. Itt is éppúgy megvannak a jobb és a rosszabb dolgok, ugyanúgy, ahogy otthon is megvoltak, szóval nem tudok eredményt hirdetni ezen a téren. Pláne azért, mert elfogult vagyok azzal kapcsolatban, amit a Kaszásoknál kaptam. Sok a hasonlóság, itt is van lehetőség egyéni edzésre, csapatedzés is van minden nap, illetve sűrűn vannak meccseink, de mégis minden más. Nyilván a körülmények miatt is, hiszen a családom és a barátaim is nagyon távol vannak és jobban magamra vagyok utalva, mint eddig bármikor, noha szerencsére itt is megkapok minden támogatást az iskolától, az edzőimtől, a csapattársaimtól, valamint az újonnan szerzett barátaimtól is. Ha mindenképpen mondanom kellene egy különbséget, akkor az az erőnléti képzés lenne, mert ez a Kaszásoknál sokkal jobban meg volt oldva. Itt ugyanis csak a felkészülési időszak alatt kap nagy hangsúlyt ez a terület, viszont amint elkezdődik a szezon, onnantól már csak a meccsekre és a csapatedzésekre fókuszálunk. Természetesen, egyénileg bármikor fejleszthetjük magunkat, akár edzővel, akár edző nélkül, – ebben is segítőkészek, ha egyénileg szeretnénk fejlődni – de otthon a kondi egész évben nagy hangsúlyt kapott és ennek szerintem is állandó prioritásban kellene lennie.

Milyen benyomást tett rád az új csapatod és hogyan sikerültek az első mérkőzéseid?
BBK: A csapatba is viszonylag hamar sikerült beilleszkednem a kezdeti nehézségek ellenére. A lányokkal segítjük egymást a pályán és azon kívül is, például az iskolában. Folyamatosan tanulunk egymástól az edzések és meccsek során. Az edzőimmel is jó a kapcsolatom, ők is támogatnak mindenben. Az edzések általában jó hangulatban telnek, de emellett a kellő komolyság is mindig megmarad. Ami a mérkőzéseket illeti, eddig – egy kivételével – az összest megnyertük. Meccsről meccsre fejlődünk, egyre jobban tudunk együtt játszani és ezt érzem egyéni szinten is. Ahogy kezdem megtalálni a helyem a csapatban, úgy megy a játék is egyre jobban.
Mik a rövidtávú, illetve hosszútávú céljaid az Egyesült Államokban?
BBK: Rövidtávú célnak mindenképpen azt mondanám, hogy szeretnék sok jó meccset játszani és a lehető legjobb eredményt elérni a csapattal a szezon során. Természetesen, szeretnék sokat fejlődni egyénileg is. Kialakult hosszútávú célom egyelőre nincs. Az egyik lehetőség a kinti egyetem lehet, de más opciók is szóban vannak. Először ezt az évet szeretném minél jobban befejezni, a jövőmmel ráérek majd utána foglalkozni.
Mikor jössz újra Magyarországra?
BBK: Amint vége lesz a szezonnak, remélhetőleg kapunk egy kis pihenőt. Azt kihasználva szeretnék majd hazamenni egy kicsit.

Fotók: Felkai Gergely és Babay-Bognár Kinga
