Amikor minden összejön

U16 Leány

Helyszín: Pasaréti Sportcentrum

Játékvezetők: GOMBOS MÁRK BÁLINT, PAULUS BENCE MÁTÉ

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2021-11-28 11:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Vasas Akadémia/B 10 6 9 10 35
Óbudai Kaszások U16 Leány 17 30 16 12 75

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

NAGY 24, Babay-Bognár 8, Csocsán 8/6, Sterbenz 8, KUNCZ 5,
Cs: MAHMOUD 12/3, Bene, Kronavetter 6, Kocsis, Krajcsovich 4,

1. félidő

Védekezésben a megbeszéltek alapján jól kezdtük a mérkőzést, támadásunk kicsit akadozott. Az első négy perc után 0-5 állt az eredményjelzőn. A negyed közepénél kisebb hullámvölgybe kerültünk és a vasas visszavette a vezetést. Ettől nem ijedtünk meg, hanem támadásban gyorsítottunk a játékunkon és a negyed végére sikerült egy 7 pontos előnyt kialakítanunk.
A lányoktól a mérkőzés előtt az volt a kérésünk, hogy a második negyedben a megszokott hullámvölgyet kerüljük el, fokuszáljanak még akkor is, ha vezetünk. Nagyon szépen dolgoztak a lányok. Védekezésben szép segítések, labdaszerzések, kizárások után folyamatosan tudtunk indítani és gyakorlatilag átrohantunk az ellenfelünkön. Közelről nem hibázunk dobást a második negyedben (11/11)!.

2. félidő

A második félidőben a fő feladat az volt, hogy ne veszítsük el a koncentrációt, ugyanúgy dolgozzanak tovább, mint az első félidőben. A csapatból mindenki kellő játékpercet tudott kapni és bizonyíthatott a pályán. A végére a kitűzött kapott 35 pontot sikerült teljesíteni a lányoknak, úgyhogy a mérkőzés nagyarányú megnyerése mellett ennek is örülhettünk.

Összegzés

Vannak napok amikor minden összejön. Ez egy ilyen nap volt. Nem hiszek a véletlenekben és hogy ez bárkivel megtörténet. A lányok szépen dolgoztak az elmúlt hetekben és ez annak az eredménye. A büntetőt nagyon rosszul dobtuk, abban fejlődnünk kell a következő mérkőzésekre.
Nagyon fontos mérkőzések várnak még ránk a rájátszásba kerülésért, nem szabad kiengednünk.

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…