Armaghani Saeed „útközben” értékelt

A Piros csoportba való feljutás után új csapatot építettünk a nyár folyamán. Úgy éreztük, hogy az erős mezőnyben egy abszolút rájátszás esélyes gárdát küldhetünk pályára, a bemutatkozás is kifejezetten biztatóra sikerült. Az első hónapokat azonban problémás időszak követte, sokszor nem várt helyzetekkel is szembe kellett néznünk. A korábbi évadokhoz képest példátlan személycserék mentek végbe, mostanra azonban úgy tűnik, hogy a társaság rátalált a helyes útra, a tabellán is egyre feljebb kapaszkodunk. Az elmúlt időszak történéseiről Armaghani Saeed vezetőedzővel beszélgettünk.

 

 

Az utolsó öt mérkőzéséből négyet megnyert, így a 11.helyről a tabella 8. helyére, azaz felsőházi rájátszást érő pozícióba ugrott a felnőtt csapatunk. Mi történt az elmúlt hónapokban?

 

Minden csapat életében vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. Azt gondolom, hogy egy hosszú és komoly felkészülés után, nekünk – egy viszonylag kedvezőnek mondható sorsolás mellett – sikerült egy erős rajtot venni, és rögtön az elején pár igen fontos győzelmet szerezni. Ezt követően azonban jöttek a nehezebb ellenfelek, és a hosszabb sikertelenség gödörbe lökte a csapatot, leginkább mentálisan, ami nagy feszültséget generált a közösségben… Ennek következtében, novemberben három kulcsjátékosunk is távozott. Nem volt egy könnyű helyzet, de szerintem a vezetőséggel sikerült jól reagálnunk, és olyan játékosok kerültek a csapathoz, akik munkamorálban, illetve játékerőben is pótolni tudták a távozókat. Sőt, úgy érzem, hogy velük talán még jobban ki tudjuk használni az erősségeinket, és csapatként játszva, egyre jobban és eredményesebben tudunk teljesíteni. Nagyon örülök, hogy újra a nyolcadik helyen állunk, de messze még a vége, és az erősebb meccsek még csak most jönnek.

 

 

Kik voltak az érkezők és mit érdemes tudni róluk?

 

Elsőként Mészáros Bence érkezett, aki korábban volt már a Kaszások játékosa, illetve mi már a Vasasból is ismertük egymást. Bence egy nagyon agilis, kiváló munkamorállal rendelkező irányító, aki jól védekezik és szükség esetén ponterős is tud lenni.

 

Január elején Sedin Karavdic csatlakozott hozzánk, aki szintén nem volt zsákbamacska a számunkra, hiszen a tavalyi szezonban a Rátgéber Akadémiát erősítette kiváló személyiségével és persze a 18 pontos átlagával… A volt szlovén utánpótlás-válogatott magasember – amellett hogy nagyon kombinatív játékos – védekezéseben és támadásban is óriási segítséget nyújt a csapat számára.

 

A legfrissebb játékosunk pedig Bartos Bálint, aki a TF-Budapest együtteséből érkezett hozzánk. Bár az utóbbi meccseken nagyon összeállt a csapatunk – végre sokkal jobban védekeztünk és ebből adódóan jobban is támadtunk – sajnos, azzal a ténnyel kellett szembe néznünk, hogy a csapat egyik erőssége, Czirbus Józsi a feljutásért küzdő Honvédba igazolt. Így került a képbe Bálint, aki egy nagyon ambiciózus fiatal bedobó, és akit én egy kemény védekező játékosnak tartok. Remélem, hogy rövid beilleszkedés után hasznos tagja lesz a keretünknek.

 

 

 

Mire számíthatunk a soron következő mérkőzésen, ahol a patinás MAFC ellen lépünk pályára a Gabányi Sportcsarnokban?

 

A MAFC-ról tudni kell, hogy éppen az ellenünk elszenvedett hosszabbításos vereség után váltottak edzőt, és újra Garai Péter vette át a csapatot, akivel tavaly is a dobogón végeztek. Vele gyors, agresszív kosárlabdát játszanak. Sok rutinos játékosuk van, akik régóta ebben a bajnokságban szerepelnek. Nehéz dolgunk lesz, pláne úgy, hogy idegenben játszunk és csak két napunk van felkészülni belőlük. Természetesen, mi mindent megteszünk majd a győzelemért, ráadásul végre pozitív szériában vagyunk, ami sokat jelenthet. Csapatként kell fellépnünk és mindent kiadni magunkból, akkor bármi lehetséges.

 

 

Fotó: Felkai Gergely

Hasonló tartalmak

  • AZ idei szezonunk furcsa, míg az első félévben főleg vereségeket szenvedtünk nálunk erősebb csapatoktól, az elmúlt 2-3 hónapban csak győzelmünk volt, hol kisebb, hol nagyobb különbséggel. Sajnos ez…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2024-04-10 Kezdés: 18:00

  • Ellenfelünk akarásban és hozzáállásban mindenképpen nyert ezen a napon, nagyon bátran álltak bele ebbe az összecsapásba. Többek esetében úgy gondolom bőven volt még tartalék, vagy ha nem akkor…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2024-04-06 Kezdés: 10:00


  • Mégha létezik is papírforma, csak úgy „működik”, ha mindent megteszünk érte! Ma valami hiányzott belőlünk. Sokszor a vereség után is tudok büszkeséget érezni, most a győzelem mellett se…

    Bajnokság: Országos Serdülő Bajnokság

    Időpont: 2024-04-09 Kezdés: 16:40

  • U16 Leány
  • A második félidőben nagyon koncentrált kosárlabdát bemutatva, összesen 25 pontot engedélyeztünk, amely után egyhangúlag fejeztük ki elismerésünket a lányok felé, akik sokat léptek előre az elmúlt hetekben és…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2024-04-06 Kezdés: 15:00