Az egyik szem sír, a másik nevet

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Jankovics Viktor, Kapros Roland

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2019-11-23 15:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Debreceni KA/A 19 17 21 12 69
Kadett I. (ffi) 15 14 11 13 53

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

DOBOSSY 13/6, Korompay 5/3, FEY, Dócs 6/3, SAFRANKA 27/6
CS: Csocsán, Korpás, Vasali 2, Katona, Sárkány

1. félidő

Az előző heti EYBL terhelés nem múlt el nyomtalanul, több játékosunk betegség miatt kidőlt, így tízen, köztük az „A” csapatunkban idén először pályára lépő Sárkánnyal indultunk a hajdúságiak elleni csatába. A Debrecennek kötelező volt a győzelem, a felsőházba jutásért való tülekedésben nem engedhették meg maguknak a botlást, és ennek megfelelően álltak hozzá a mérkőzéshez.
Bár az első kosarat mi dobtuk, gyorsan fordítottak a vendégek és többnyire vezettek is az első negyed folyamán. Nagy erőket mozgósítva többször egyenlíteni is tudtunk, és amikor átvettük volna a vezetést, jött két hajmeresztő Korompay-eladott labda, amiből kosarakat kapva négy pontos hátrányban voltunk az első kisszünetben.
A második negyedben is folytatódott a húzd meg-ereszd meg játék, megugrott a Debrecenen, de mindig vissza tudtunk kapaszkodni. A negyed végén, amikor már úgy tűnt egál körül fordulhatunk, elsősorban Dócs figyelme hagyott ki többször is védekezésben, így -7 pontos hátrányból várhattuk a második félidőt.

2. félidő

A harmadik negyed első fele megmutatta, hogy miért nem vagyunk – reméljük, hogy csak egyelőre! – a legjobb hazai csapatok szintjén! Igazából semmi különös nem történt vendégoldalon, a Debrecen darált tovább, bedobták a helyzeteiket, csak éppen mi meg elfelejtettük megakadályozni őket ebben! Hosszú percekig nem tudtunk mezőnykosarat szerezni, benyeltünk egy 13-0-s futást, és hipp-hopp, máris 20 pont volt a különbség a csapatok között.
Bármilyen hihetetlen, de a második félidőben egy Dócs büntetőn kívül csak, a végre mindkét térfélen jól teljesítő Dobossy, ill. a csapatot megint a hátán cipelő Safranka tudott pontot szerezni! Főleg nekik, ill. a szokás szerint borzasztóan hasznos Fey játékának köszönhető, hogy az utolsó 13-14 percet megnyerve, tisztes vereségbe szaladtunk bele. Nem lehet azt mondani, hogy ne küzdött volna mindenki, persze ez alap, de többen adósak maradtak a jó teljesítménnyel! Az mindenképpen elismerésre méltó, hogy ott 3. negyedben, abból a nagyon nehéz szituációból fel tudtak állni a fiúk és volt tartásuk!

Összegzés

Alakulhatott volna ez a meccs rosszabbul is, igaz sokkal jobban is. Az most szerencsétlenség, hogy ilyen tartalékosan tudtunk csak kiállni. Teljes csapattal kihasználhattuk volna, hogy a debrecenieknél az egyik Madar-iker még mindig sérült, és esetleg játszhattunk volna egy szoros, ki-ki meccset!
Így előre kell néznünk, jönnek sorban a kiemelt meccsek és nem tettünk le arról, hogy végre a hazai bajnokságban is elkapjunk egy, nálunk erősebb csapatot. Ehhez, nyilván, nem engedhetünk meg magunknak ilyen pár perces kihagyásokat!

Hasonló tartalmak

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…

  • Még két nappal a hétvége előtt sem alakult valami kecsegtetően az állapotunk; a fél csapatunk betegséggel küszködött. Végül majdnem teljes kerettel, de azt nem mondhatnám, hogy 100%-os állapotban utaztunk a szegedi selejtezőnkre.

    Szerettünk volna olyan teljesítményt nyújtani, hogy a felsőházba jussunk - a legjobbak közé. Úgy érzem,…

  • Szeptemberben már második sejetező procedúráján is túljutott az U18-as gárda, ahol sikeres szereplésünknek köszönhetően kivívtuk az Országos Bajnokságban való részvételt.

     

    Szombat reggeli indulás, és egy OSE elleni derbi várt ránk Szombathelyen, mint első megmérettetés.

    A mérkőzést részünkről hullámzó első negyed, és nagyon hatékony második jellemezte, ennek…