Az első vereségünk…

Helyszín: Magyarországi Németek Általános Művelődési Központ

Játékvezetők: Csallóközi Gábor, Szőke Bence

Nézők száma: 46

Mérkőzés időpontja: 2018-11-10 19:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Baja Bácska FKE U20 26 17 20 16 79
Óbudai Kosárlabda Akadémia (U20) 23 13 19 15 70

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Ondima 10/3, Farkas 14, Schiller 12, Reiter 11, Dénes 8,

Cs: Molnár 5/3, Bencsik 5, Kosztricz 5

1. félidő

Erős összeállításban kezdtük a mérkőzést, hiszen tudtuk, hogy a bajai U20-as gárda, hazai pályán veszélyes ellenfél. Eddigi meccseinkkel ellentétben, most sajnos nem tudtunk rögtön az elején dominálni, sőt egy-két pontos lemaradással az egész első negyedben futottunk az eredmény után. Sajnos a második negyedben érezni lehetett, hogy a bajai csapat egyre jobban hisz a győzelemben, a félidőben már hét ponttal vezettek.

2. félidő

A folytatásban mind védekezésben, mind támadásban több variációt és összeállítást kipróbáltunk, de ez a nap nem a miénk volt. Valahogy semmi sem akart sikerülni, pedig a srácok próbálkoztak becsülettel. Mást nem is említenénk, minthogy 30 hárompontos kísérletből 2 azaz kettő ment be. Sajnos ilyen mutatóval képtelenség nyerni.

Összegzés

Fájó vereség ez… Ellenfelünk mindent megtett a győzelemért és egy ilyen napon, amikor egyszerűen semmi, de semmi nem akart összejönni, sikert könyvelhettek el, teljesen megérdemelten. Büszkék voltunk eddigi veretlenségünkre és nagyon csalódottak vagyunk, hogy már nem vagyunk azok. Tovább kell lépnünk és vissza kell találnunk a korábban megkezdett útra!

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…