Az év utolsó mérkőzése

Helyszín: Oláh Gábor utcai sportcsarnok

Játékvezetők: Gergely Csaba, Domán István, Borgula György

Nézők száma: 15

Mérkőzés időpontja: 2019-12-22 15:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
DEAC U23 17 12 21 10 60
Óbudai Kaszások KA (NB1) 11 17 16 11 55

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Rosemond 11/3, Ondima 6, BENCSIK 11/3, Vígh 3, Jenei 4
Cs: Koflanovics, VÁMOS 20/12, Reiter.

1. félidő

Hazai kosárral kezdődött a találkozó, melyre Bencsik kosara érkezett válaszul. 2 perc pontnélküliség után ismét Bencsik volt eredményes a hárompontos vonal mögül. Védekezésünk fegyelmezetlen volt, így több könnyű pontot engedtünk a DEAC együtesének. 9-5-ös állásnál Jenei zárkóztatta csapatunkát egy középtávolival. Itt viszont megrekedt csapatunk 17-7-es vezetést engedve ellenfelünknek. Időkérés után, Vámos és Rosemond talált be. A második negyedben Bencsik büntetőből és Vámos közelije zárkóztatta csapatunkat. Majd Ondima is feliratkozott a pontdobók közé egy 2+1-es akcióval. Ekkor 21-19-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Vígh és Rosemond ziccereivel egyenlített csapatunk, de szinte azonnal jött a debreceni csapat válasza. Végül Bencsik pontjai voltak az utolsóak az első félidőben, 29-28-as hazai vezetéssel.

2. félidő

A második félidőt agresszívan kezdtük, jó védekezésünkből Vámos állhatott a büntetővonalra, aki mindkettő értékesítésével átvettük a vezetést. Azonnal jött a debreceni válasz, nem örülhettünk sokáig a vezetésnek. Ekkor alakult ki egy adok kapok, hol az egyik, hol a másik csapat vette át a vezetést. De egyik csapat sem tudott meglógni a másiktól. Vámos hárompontosával ismét egyenlítettünk, erre jött Rosemond elzárás utáni kosara, így ismét mi szereztük meg a vezetést. Ondima büntetőivel, már 4 pontos vezetést is kidolgozott csapatunk, de jött egy kisebb rövidzárlat és előnyünk nem hogy eltűnt, hanem 6 pontos hazai vezetés lett belőle. Ezzel kezdve az utolsó játékrészt. A negyedik negyedben Vámos és Rosemond megalapozta a jó kezdést 1-1 hárompontossal ezzel ismét egálra hozva a mérkőzést. Majd egy jó védekezést követően ismét Vámos talált be kintről. Az utolsó percekben védekezésünk faultokkal végződött a debreceni játékosok pedig nem hibáztak a vonalról, így 60-55-ös vereséget szenvedtünk a DEAC együttesétől.

Összegzés

Gratulálok a debreceni csapatnak, egy nagyon tehetséges, fiatal magjuk van! Nagyon szerettük volna megnyerni a mérkőzést és pozitív mérkőzéssel zárni a 2019-es évet. Ami félig meddig összejött. Voltak pozitív dolgok a játékunkban, amik jó jelek a jövőre nézve. Ezen a mérkőzésen védekezésünk jól működött, sajnos támadásban már nem szerepeltünk ennyire jól. Az évet nem sikerült győztes mérkőzéssel zárni, de tudunk tanulni hibáinkból, ezeket szeretnénk kijavítani az új évre. Jót fog tenni a pihenő, kemény mérkőzéseken vagyunk túl.

Hasonló tartalmak

  • Az előző meccsünkhöz hasonlóan sokkal több koncentrációra van szükség, mert amikor koncentrálunk hatékonyak tudunk lenni.

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-17 Kezdés: 18:30

  • Ezen a reggelen nem sikerült felébrednünk. Álmosan, motiválatlanul kezdtünk a BEAC ellen. Ők szoros védekezéssel lehetlenítették el labdavezetéseinket és passzainkat. Sajnos minden részletében gyengék voltunk a mérkőzésen, védekezésünk átjáróház volt, lepattanók nem érdekeltek minket. Csapatunk vegyes, ha a korosztályos játékosaink nem mutatnak jó vagy extra teljesítményt, akkor…

  • U16 Leány
  • A mérkőzés megmutatta, hogy szükségünk van a koncentráció fenntartására a teljes játékidő alatt. A következő edzéseken kiemelten foglalkozunk a védekezési fegyelemmel és a támadásbefejezések pontosításával.

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-03-16 Kezdés: 11:00