Az Unicaja Málagánál jártak kollégáink

Az MKOSZ által szervezett CSVP (Coach Study Visit Program) edzői továbbképző-program keretében fiatal edzők tehetnek látogatást külföldi képzőműhelyeknél, ahol edzéseket és mérkőzéseket látogatva, szakmai beszélgetéseket folytatva gyarapíthatják szakmai tudásukat. Klubunkat már két munkatársunk is képviseli a programban, hiszen Bosnyák Jácint szakmai vezetőnk is tagja a csoportnak, amelybe annak idején Medve Milán is felvételt nyert. Az alábbi írás összegzi a Spanyolországban szerzett tapasztalataikat.

 

Mácsai Károly (Budapesti Honvéd) társaságában indultunk útnak február 3-án, vasárnap az Unicaja Málagához. Az andalúziai elitklub ACB ligás férfi felnőtt csapattal rendelkezik, amely az 1977-es klubalapítása óta játszott már Euroliga Final Fourt, nyert már Korac-kupát, Király Kupát, EuroCup-ot és spanyol bajnokságot is.

 

Bajnoki címek zászlói a felnőtt csapat csarnokában

Az ottlétünk során a férfi szakág munkájára koncentráltunk. Már infrastrukturális szempontból meglepő eltéréseket tapasztalhattunk. A fiú és lány utánpótlás csapatok egy létesítmény kapuin belül készülnek, de nem kizárólag fedett körülmények között. U12-ig a csarnok falain kívül, kb. 12 beton kosárlabdapályán zajlanak az edzések az egész szezon során. Klasszikus értelemben ekkor még nem is tartoznak az Unicaja Baloncesto köreibe. U13-as kor előtt történik az első kiválasztás, akik bekerülnek az Unicaja csapatába. A csarnokban három szabványos kosárlabda pálya található, ahol szimultán zajlanak az edzések 17:00 órától 23:00 óráig.

 

U13-as, U14-es, U15-ös, U16-os és U18-as edzőcsoportokkal dolgoznak, egységenként 12-14 játékossal. Minden csapatnak hetente négyszer két óra teremidő jut, ezen kívül U13-U14-ben heti kétszer 30 perc, U15-től heti négyszer 60 perc erőnléti munka is zajlik az edzések előtt vagy után. Ezen felül a korosztályok kiemelt tehetségeivel egyénileg is foglalkoznak.

 

Az U18-as csapat. Középen Germán Gabriel szakmai igazgató, akivel sokat beszélgethettünk.

A spanyol kosárlabda a játékosok kreativitását, döntéshozó képességét helyezi előtérbe, vendéglátóink is erre hegyezik ki a képzést. A kosárlabda tudás mellett azonban a fizikális felkészítés legalább ekkora figyelmet kap. Tíz fős stáb dolgozik azért, hogy a sportolók mindig egészségesen és top formában tudjanak teljesíteni. Négy erőnléti edző, három fizikoterapeuta, egy dietetikus, egy pszichológus és egy orvos gondos felügyelete mellett zajlik a munka, akik állandó kapcsolatban vannak az edzőkkel és a játékosokkal. Ez az együttműködés emeli igazán magas nívóra az utánpótlásműhely ténykedését. A jól megkomponált terhelés és edzésgyakorlatok eredményeképpen intenzív, pörgős és hatékony munkát tudnak végezni.

 

A versenyeztetés témakörében el kell mondani, hogy az Unicaja Baloncesto csapatai a régió legjobbjai, ebből kifolyólag minden csapatuk az egy korosztállyal idősebbek bajnokságában is elindul, itt tudnak igazán szoros, éles mérkőzéseket játszani.

 

A képzés „végtermékei” stabil, jó mozgású, technikailag magas szinten lévő, taktikailag a legtöbb felnőtt játékrendszerbe beilleszthető játékosok.

 

Nagyon hasznos és élménydús hat napot tölthettünk a spanyol klubnál. Hálásan köszönjük az egyesület, a szövetség és a kollégák támogatását és segítségét.

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…