Biztosan hoztuk a meccset

Helyszín: Zrínyi Gimnázium

Játékvezetők: Bárány Levente, Ürögi Zsolt

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2018-12-08 15:00:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
KKS 5 4 3 8 4 24
Kaszás Boys 10 12 4 5 20 51

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszás Boys: Körtvélyessy 3, Mityók 2, OROSHÁZI 10, Tóth 11, HALÁSZ 2, Henye 2, PÁLL 2, Herczeg 2, BORSÁNYI 13, Székely 4, Daróczi.

1. félidő

A harmadik fordulóban Kőbányára vitt minket a sorsolás. A „K” csoportban elsőként a KKS csapatával csaptunk össze. A negyed első felében agresszív védekezéssel tudtunk előnyt szerezni (8:0). Később sajnos ez nem működött ilyen jól. A második negyedben is 8:0-val kezdtünk, és hasonlóan az előző nyolc perchez, a második négy percben már kiegyenlített csata zajlott a pályán. A félidőre 13 ponttal vezettünk.

2. félidő

Mindössze négy találatra futotta a szünetben. Talán itt valamivel messzebbről kell dobni, mint a többi teremben, de ennek ellenére képesek lennénk többre. A harmadik játékrész nem sikerült jól. Sem támadásban, sem védekezésben nem tudtunk elegendőt nyújtani. Ezzel remény adtunk ellenfelünknek a győzelemre. Szerencsére a záró periódusra nagyon összekapták magukat a fiúk, és határozott produkcióval döntöttük el a mérkőzést.

Összegzés

Gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Kicsit jobb büntetőzésre és okosabb, pontosabb támadójátékra is képesek lennénk ugyan, de valahogy ez most nem mutatkozott meg. A védekezésünket komoly panasz nem érheti, hiszen 25 pont alatt tartottuk az ellenfelet. Sokszor fordult elő, hogy anélkül is hibára tudtuk őket kényszeríteni, hogy a labdáért nyúltunk volna. Nagyon örültem, hogy az öltözőben megbeszélteket mindenki igyekezett betartani.

Hasonló tartalmak

  • U18 Leány
  • Ez a mérkőzés több szempontból is tanulságos volt. Megmutatta, hogy vannak még területek, ahol fejlődnünk kell – elsősorban a higgadtság és a fókusz megtartásában –, ugyanakkor azt is,…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2026-01-29 Kezdés: 19:15

  • U18 Leány
  • Fokozatosan vettük fel a mérkőzés ritmusát, és ahogy haladt előre a meccs, egyre stabilabb teljesítményt nyújtottunk. A védekezésünk végig meghatározó volt, sok labdaszerzésből tudtunk gyors, jól felépített támadásokat…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2026-02-01 Kezdés: 16:00

  • U14 Főtábla Selejtező I.
    ELTE Sporttelep, BEAC, Bp.
    2026. 01. 31- 02. 01.

     

    Óbudai Kaszások/A – Karcagi SE 54-62
    (12-11,14-23,15-15,13-13)
    Szoó-Kovács V., MAGYAR D. 8, Matuszka M. 5, KOZÁK SZ. 13, SÁRKÖZY G. 10, Nagy E. F. 2, Kovács L. D. 4/3,…

  • Természetesen amellett, hogy nagyon örülök a győzelemnek, annak is örülök, hogy kemény munkával, nagy akaraterővel visszajöttünk a meccsbe és minden nehézségek, hibák ellenére sikerült megnyerni ezt a meccset…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-01-31 Kezdés: 19:15