Csapatként győztünk!

Helyszín: Darázsfészek Kosárlabda Csarnok – 1104 Budapest, H

Játékvezetők: Hartai Tamás, Balogh Kristóf

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2020-02-29 13:20:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Kőbányai Darázslányok 12 12 5 16 14 59
U12 Dűlői Kaszások 11 20 8 12 22 73

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Dűlői Kaszások: Demeter-Nyitrai 4, Eke 1, Fülöp 2, HALÁSZ 9, KOVÁCS-BARCZA 5, KÖRTVÉLYESSY 16, Kronavetter 1, Kun 3, NÉMETH 21, SZÉKELY 7,Wéber 4,

1. félidő

A fiatal Vasas legyőzése után a Kőbányai Darázslányok vártak a revansra ellenünk a Gyermek Kupa 6. fordulójában. A lányokkal idén egyszer már találkoztunk, akkor egyik legjobbjukat nélkülözve ők maradtak alul egy viszonylag sima meccsen, de ma teljes kerettel és pihenten érkeztek az összecsapásra. Nekünk az eddigeknél még nagyobb szükségünk volt, hogy elővegyük a higgadtabb és okosabb énünket, hiszen egy mérkőzésen már túl voltuk. Az nyitány nem sikerült rosszul, Donát szerezte első pontjainkat, majd Bazsi és Joni is beindult, így 2 perccel a negyed vége előtt mi vezettünk, azonban ellenfelünk 23-as óriásával nem igazán tudtunk mit kezdeni, legmagasabbunk Dávid birkózott vele több-kevesebb sikerrel, hiszen még nála is több mint egy fejjel magasabb volt. Az utolsó két percben jöttek a rossz döntések, elkapkodott támadások, nem is szereztünk már tobb pontot, a sárga 23-as viszont igen, ezzel át is vették a vezetést. A második etapban jött ellenfelünk halványabb ötöse, így reméltük ebben meg tudjuk fordítani a meccset, azonban ellenfelünk 11-es játékosa úgy gondolta bepótolja a múltkori hiányzást, így sorra szerezte a pontokat és a sokszor ”kérdéses” kiharcolt faultokat. Egyedül azonban nem volt elég, nálunk ugyanis mindenki veszéyt jelentett támadásban, szerencsére zte a srácok igazolták is, ugyanis Ati, Peti, Vince és Isti is betalált! Négyen együtt 20 pontot hoztak össze, amivel sikerült is a negyed előtt kitűzött célunk.

2. félidő

Szezonbeli legjobb büntetőzésünkkel viszont sikerült visszavennünk a vezetést még a második félidő kezdete előtt. Csapatunkból 11-ből 8-an is éltek a lehetőséggel és bevágták a büntit, bravó srácok! Első vonalunkból a szokásos gólzsákok továbbra sem találták a formájukat, a darazsak 13-23-as kombója továbbra is jól működött, aminek eredményeképp folyamatosan csökkent az előnyünk, ekkor Donát és Dávid fontos kosarai húztak ki minket a gödörből! Ellenfelünk meghatározó játékosai egyre többet hibáztak, nálunk pedig lassan Joni és Balázs is belejött a játékba, így elhárítottuk a bajt, igaz 10 pontos félidei előnyünkből csak 6 maradt. Az záró felvonásban Ati mindkét oldalt főszerpet vállalt, a kőbányaiak legjobbjának őrzése mellett a támadásból is jócskán kivette a részét, igaz nem volt egyedül, hiszen Peti is továbbra is jó formában játszott, mellettük Bekény is megjött a meccsbe, ő is szerzett két fontos kosarat a negyeben! Védekezésben egy-két rövidzárlat miatt, kaptunk pár nem várt kosarat, de mivel támadásban továbbra is eredményesek voltunk a mérkőzés végére egyre inkább nyílt az olló a két csapat között, ami számunkra egy örömteli győzelmet hozott!

Összegzés

Az eddigiektől eltérően a második meccsre sikerült feljavulnunk előre lépnünk azokban a dolgokban, amik az elsőn gyengén sikerültek, ezért mindenképp dícséret illeti a csapatot! Bár még minidg sokszor voltunk szervezetlenek támadásban, de sokkal jobb volt az arány az első meccshez képest, ami látványosan meg is mutatkozott, akár a szerzett pontok mennyiségében, akár azok eloszlásában a játékosok között. Remélem ez egy olyan győzelem, amiből tanulni tudunk és az erősebb csapatok ellen is hasonló csapatmunkára leszünk képesek! Gratulálok a mai győzelmekhez, a C csoportban keményebb ellenfelek ellen kell majd bizonyítanunk, úgyhogy dolgozzunk tovább a hasonló győzelmek reményében! Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00