Csapatmunka volt!

Helyszín: Kocsis Sándor Sportközpont -1107 Budapest, Bihari

Játékvezetők: Bárány Levente, Kutrik Andrea

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2022-03-05 08:30:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Török Sasfiókák 8 19 4 14 14 59
Óbudai Kaszások U11 18 8 7 20 14 67

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

ZENTAI 19, SÁNDOR 14, JÁNOSI 15, KISS-HINDULÁK 5, Grósz, Udvardi-Lakos 1, DARÓCZI 15, GYŐR 3, Sussmann 1,

1. félidő

A bajnokság hatodik fordulóját a C csoportban játszhattuk, talán az eddigi legerősebb ellenfelink ellen, akik közül első a Törekvés lányai voltak. Nagyon jól kezdtünk, a Geri, Peti, Balu, Bazsi négyesnek hála azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és pár gyors kosárral ritmusba is kerültünk. A védekezésünk is remekül működött, sok labdát szereztünk, melyekből könnyű ziccereket dobhattunk. Egységességünket az is bizonyította, hogy mind a 4 kezdőnk szerzett kosarat az negyedben. A második etapban már nehezebb dolgunk volt, hiszen egy magasabb, fizikálisabb alakulat érkezett a pályára a lányoknál. Kezdetben nem is igazán találtuk ellenük az ellenszert, 1:1-ből és a lepattanókból is rengeteg pontot kaptunk. A negyed végére azonban javult a helyzet, már több volt a kivédekezett akciónk, mint amiből kosarat kaptunk, ez biztató jel volt a második félidőre nézve. Bár a pontzuhatag miatt a Sasfiókáknak sikerült megfordítaniuk a meccset, de Daru és Fülöp kosaraival szorosan a sarkukban tudtunk maradni, sőt csak az utolsó pillanatban vették át a vezetést. A remek félidei büntetőzésünknek köszönhetően ez azonnal változott is, mivel 7 sikeres találattal vissza is vettük a gyeplőt!

2. félidő

A 3. etapban ismét sikerült elhúznunk a lányoktól, igaz 6 pontnál többel is sikerülhetett volna megnyerni a negyedet, de mi is elég sokat hibáztunk támadásban, ami nem baj, hiszen sokszor jót akartunk, de a kivitelezésbe hiba néhol csúszott. A kulcs az volt, hogy folyamatosan pörögtünk és járt a labda, így a hibák is belefértek. Peti és Geri azért összeszorgoskodtak 20 pontot, Balut pedig védekezéséért kell megdicsérni, hiszen többnyire kiiktatta ellenfelünk legjobbját a negyedben. Az utolsó felvonás előtt volt min izgulnunk, hiszen ismét ellenfelünk ponterősebb negyede következett, de ahogy azt említettem, a fiúknak sikerült felvenni a kesztyűt az első félidő végén, és ezt folytatni tudták ebben a játékrészben is! Fülöp és Udvardi Geri nagyot küzdött a lepattanókért, míg Daru a fehérmezesek legponterősebb játékosát tudta 6 ponton tartani a negyed érdemi részében. Ennek és a Fülöp-Daru pontszerző duónak köszönhetően sikerült lezárni a mérkőzést.

Összegzés

Nagyon örülök, hogy végre egy egész mérkőzésen keresztül viszonylag stabil támadójátékot mutattunk és egyre többet hasznosítottuk az edzésen tanultakat! Emellett védekezésben is nagyot léptünk előre, ez főleg a második ötösünkre vonatkozik, akik harciasságukkal meg tudták tartani azt az előnyt, amit a kezdőnk felépített. Ezt nevezem én csapatmunkának és jó játéknak! Gratulálok a csapatnak és ellenfelünknek a remek mérkőzéshez! Remélem a bajnokság további részében még sok ilyen meccset fogunk tudni játszani. Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…