Drámai csatában maradtunk alul az elődöntőben!

Óbudai Kaszások KA (NB1)

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Balogh Gyula, Tóth Cecília, Major Ádám

Nézők száma: 204

Mérkőzés időpontja: 2019-05-08 18:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Bajai Bácska FKE 18 17 16 15 66
Óbudai Kaszások KA (NB1) 13 23 12 15 63

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Molnár 16/3, ONDIMA 10/3, Farkas 11/6, Jenei, TAKÁCS 7
Cs: Rosemond 5/3, Meleg 5, Reiter 2, Bencsik 5, van der Meer 2

1. félidő

A mérkőzés első néhány pillanata kellőképpen figyelmeztető volt számunkra. Eladott labdánkat, rögtön egy triplával büntette a vendégcsapat. Hiába pörögtünk fel, az első negyed ötödik percében már hat ponttal vezetett a bajai csapat. A nyitó játékrész második fele komoly és kiegyenlített küzdelmet hozott. A második negyed, sajnos pontosan úgy kezdődött, mint az első. Bajai triplával… Bár egyértelműen demoralizáló volt, mégis a legjobbat hozta ki belőlünk. 3 perc alatt ledolgoztuk hátrányunkat és már csak 2 ponttal vezetett ellenfelünk. Az első félidő utolsó percei parázs csatát hoztak, aminek végén, ha csak egy ponttal is, egy hárompontosnak köszönhetően végre át tudtuk venni a vezetést.

2. félidő

A félidei dobóversenyen megosztva győzött Czirkos Panka és Mahmoud Nóra, női gyermek csapatunk játékosai. Gratulálunk! Velük lett teljes a szuperdöntő mezőnye.

A második félidő igazi rangadót hozott. Végig szoros volt az állás, érezni lehetett, hogy a tét súlya egyre inkább nyomja a játékosok vállát. Mindkét csapat keményen és agresszívan védekezett, ennek megfelelően igen kevés kosár esett. Bár négy ponttal elvesztettük a harmadik negyedet, a mérkőzés teljesen nyitott volt, hiszen csak három pont hátrányban voltunk. Ahogy az eddigi összes játékrészt, úgy a záró negyedet is rosszul kezdtük. Öt perccel a lefújás előtt az eddigi legnagyobb különbség alakult ki a két csapat között. 10 pontra duzzadt ekkor a bajaiak előnye. A teltházas közönségünkön is érezni lehetett, hogy szinte teljesen kilátástalan helyzetbe sodródtunk. És akkor ismét jött a már oly sokszor látott elképesztő hajrá. Négy perc alatt kilenc pontot ledolgoztunk a hátrányunkból. Elképesztő volt! A srácok harcoltak és küzdöttek minden labdáért, egyszerűen hihetetlen volt. A vendégek sem hittek a szemüknek, hogy a már simának hitt győzelem helyet, az utolsó percben, már csak egy árva pontocskával vezetnek. Sajnos a végén, bármennyire is megérdemeltük volna a győzelmet, fájó vereséget szenvedtünk.

Összegzés

Az NB1 „B” zöld csoport rájátszásának, elődöntő visszavágóját tekinthette meg teltházas közönségünk, ahol az életben maradás volt a tét. Egy esetleges győzelemmel kiegyenlíthettünk volna, és életben tarthattuk volna döntőbe jutási álmainkat. Elképesztően izgalmas mérkőzésen maradtunk alul, de emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Egészen az utolsó pillanatig mindent megtettek a srácok, de ez sajnos ezen a napon nem volt elég. Ellenfelünk nagyon jól játszott, megérdemelten nyerte meg a rangadót. Az elkeseredettségünk teljesen érthető, de nem tarthat sokáig, hiszen a cél mostantól a bajnokság 3.helye. Győzelemmel és dobogós helyezéssel szeretnénk zárni az idei évet! Köszönjük a csodálatos szurkolást, várunk mindenkit szeretettel az utolsó párharc hazai mérkőzéseire is!

Hasonló tartalmak

  • A „B” csapat mérkőzéseit minden szempontból a fejlesztésre szánjuk. Ezúttal is közel hasonló játékidőt kaptak a játékosaink, akik élesben gyakorolhatták az edzésen tanultakat. Abszolút éltek is vele, tényleg…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-03-13 Kezdés: 17:45

  • Kulcs győzelem volt, saját magunk szempontjából, újra hitet és akaratot láttam a csapatban.

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-07 Kezdés: 19:45

  • Nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, nem a vereséggel, hanem annak a mértékével.

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-02 Kezdés: 16:00

  • Egy jó első félidőt tudtunk játszani egy jobb csapat ellen, a második félidőre több koncentrációra lesz szükségünk.

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-09 Kezdés: 13:00