Egységes, jó csapatmunka

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Gaál István, Pál Roland

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-01-31 16:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
KLKA 14 18 22 12 66
Óbudai Kaszások U18 24 17 13 19 73

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA:
DOBOSSY 22/3, Varsányi, Konta 5, SAFRANKA 14, Dócs 8/3
CS: SZÁNTÓ 14/9, Bulyovszky 2, PIRINT 8/6, Vasali, Chabot

1. félidő

Egy hét után következett a listavezető elleni visszavágó. A KLKA csapata előző nap egy fárasztó pécsi túrán vett részt, ezt remekül kihasználva, villámrajtot vettünk. Nagyon pontosan és jól játszottunk az első 6 percben, míg ellenfelünknek szinte semmi nem jött össze, nekünk meg nagyjából minden. 19-2-t mutatott ekkor az eredményjelző. Sajnos, a cserékkel megbomlott az addig kifejezetten jó teljesítményünk, elkezdtünk hibázgatni, így az éledező vendégek közelebb tudtak férkőzni a negyed végére ( 24-14).

A második negyed kiegyenlített játékot hozott, így félidőre maradt a biztosnak nem mondható, inkább bizakodásra okot adó, előnyünk és a játékunk összképe is rendben volt.

2. félidő

A 3. negyedet is egész jól kezdtük, 13 pontra is feltornáztuk a különbséget, ám a negyed második felében nagyon lefagytunk támadásban és 5 perc alatt mindössze 2 pontra futotta erőnkből. A vendégek ekkor egy nagyon jó periódust produkáltak, olyan extra kosarakat is szereztek, ami azért nem nagyon volt benne a játékukban, így egállal fordultunk az utolsó negyedre. Ami nem volt jó ómen, mert az utolsó 4 meccsünkön elég jelentősen elbuktuk az utolsó negyedeket. Ezúttal azonban a fáradtságot legyőzte a mentális erőnk és meg tudtunk újulni a végére, ill. a hasonlóan keveset edző ellenfelünk, egy kemény, előző napi mérkőzéssel a lábában, jobban kifulladt az utolsó percekre.

Összegzés

A KLKA-specialista, Dobossy, az odavágóhoz hasonlóan ismét extrát játszott, oroszlánrészt vállalva a győzelemből. Szántó fel tudott javulni az utolsó negyedre és az ott dobott 13 pontjával, közte 3 triplával, szintén nyerőemberré lépett elő. De, egységesek voltunk és a győzelem egy jó csapatmunka, jó mentalitás eredménye. Nem olyan ördöngösség, megy ez nekünk, ha mindenki egy irányba húz!

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…