Előremutató teljesítmény

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Hartai Tamás, Ntasis Lazaros

Nézők száma:

Mérkőzés időpontja: 2021-05-08 13:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Budafok 16 10 20 17 63
Óbudai Kaszások U18 31 19 26 27 103

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: KOROMPAY 8/6, VARSÁNYI 7/3, SAFRANKA 26/6, DÓCS 19, ORBÁN 8
CS: CHABOT 8, DOBOSSY 9/3, SZABADOS 6, CSOCSÁN 1, VERMES 7, KOLOZSVÁRI 4, LÉH

1. félidő

Két veretlen csapat találkozott a Budapest-bajnokságban, és az eddigi eredmények alapján mindkét csapat kiemelkedett a mezőnyből. Jó meccsre, rangadóra készültünk a korábbiakhoz képest jócskán megerősödő budafokiak ellen, akikhez elsősorban a Mafctól érkeztek meghatározó játékosok az utóbbi időben.

Magas szerkezettel kezdtünk, ami jól is működött. Gyorsan elléptünk a vendégektől, akik 11-0 után szerezték első pontjaikat. Kevés hibával, pontosan játszottunk, agresszívak voltunk, uraltuk a palánk alatti területet. A budafokiak nagyon nehezen tudtak csak a gyűrűnk közelébe kerülni, kiszorítottuk őket, kintről kényszerültek próbálkozni, az elején kevés sikerrel. A cserék és a szerkezet váltásunk sem vetette vissza csapatunkat, így a negyed végére már 15 pont különbség volt a csapatok között.
Jó volt nézni, hogy mennyire egységesek voltunk, ma nem volt gyenge pontja együttesünknek, pedig újfent olyan összetételben játszottunk, mint még korábban egyszer sem a szezon során. Folyamatosan magas szinten teljesítettünk, ez tette lehetővé, hogy a szünetig elértük az 50 pontot és komoly differencia alakult ki a két csapat között, a játék minőségében, valamint az eredményben is.

2. félidő

A második játékrészben már előfordult egy-két apróbb hullámvölgyünk, de gyorsan orvosolni tudtuk ezeket, kijavítottuk a hibáinkat. Továbbra is próbálgattuk a különböző szerkezeteket és a teljes, 12-es rotáció mellett is folyamatosan növelni tudtuk az előnyünket. A végén a 100-at is megdobtuk és egy nem várt, nagy különbségű győzelemnek örülhettünk.

Összegzés

Egy nagyon előremutató teljesítmény volt az egész mérkőzés, jelzésértékű, hogy ilyen összetételben technikai téren, taktikailag és mentálisan is mennyire egységesek voltunk. Hatalmasat léptünk előre a múlt heti produkciónk után, 2005-öseink remekül illeszkedtek be és most egy igazi nagy betűs csapatot láthattunk a pályán. Ez így nagyon biztató a jövőre nézve!

Hasonló tartalmak

  • Az utolsó fordulóban változott a csapatok sorrendje. Az előző fordulóban mindkét meccset megnyerve (!), most az első helyről, elsőként kezdhettünk. Ilyen az egész szezonban nem volt, hogy pihenten kezdjünk a Beac-cal szemben. Nagy riválisunk ellen először akadozva majd Cilinek köszönhetően egyre értékelhetőbben kezdtünk játszani. Az egész első…

  • A bajnokságot a C csoportban, a 11. helyen fejeztük be, gratulálok a lányoknak az egész éves munkájukért, a mérkőzéseken való részvételért.

    A szombati első meccsünk a KLKS ellen sajnos túl simán, vereséggel zárult. Visszafogottak voltunk, nem haratunk, a védekezésünk szellős volt, a Kölökös lányok átszaladgáltak rajtunk. Győzelmük…

  • Elérkezett a szezonbeli utolsó U-12-es forduló. Azonban az első találkozón, a TFSE ellen nem tudtunk U-12-es színvonalon játszani. Sem támadásban, sem védekezésben egyszerűen nem voltunk elég jók. Védekezésben nem voltunk elég agresszívek, nem ütköztünk eleget, nem ütöttünk elég faultot ahhoz, hogy megállítsuk a TF jó felépítésű, magas,…

  • Vasárnap játszotta a korosztályos versengés záró alapszakasz fordulóját az U12-es fiú csapatunk. Meggyőző és lendületes játékkal egy vereséggel és egy győzelemmel zárták a szereplést az A csoportban.

    Büszke vagyok a csapatomra, mert a mai teljesítményükkel megmutatták hogy a főváros legjobbjai közé tartozunk.Mindent viszont láttam tőlük abból amit…