Első felvonás: Győzelem

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Győrfy Rúben, Gaál István, Marton Péter

Nézők száma: zárt kapus

Mérkőzés időpontja: 2021-04-24 17:00

 

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Óbudai Kaszások KA 14 25 25 22 86
Újpest-MT 20 17 19 26 82

 

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése 

Óbudai Kaszások: PUSZTA 19/6, BENCSIK 19/6, Vámos 4, VARGA 12, HORVÁTH 5

Cs: ROSEMOND 20/6, Kovács, Vas-Teplán 5, Bea 2.

1. félidő 

Nagy rangadóra lehetett számítani az elődöntő ezen ágán, ugyanis az Újpest a bajnokság egyik legerősebb csapata és őket tartják az egyik legesélyesebbnek a feljutásra. Bár az alapszakasz mind a kétszer mi tudtuk elhagyni győztesen a parkettet, tudtuk, hogy most sem lesz egyszerű dolgunk. Pollák két triplájával kezdődött a mérkőzés, nálunk Puszta törte meg a gólcsendet egy hárompontossal. Az elején nagyon óvatosan játszott csapatunk, aztán kezdtük levetkőzni ezt. Az első negyed után pedig 6 pontos Újpest vezetést mutatott az eredményjelző. A második játékrész elején azonban 10 ponttal is meglógott az Újpest. Csapatunk azonban nem esett kétségbe és szépen, tudatosan elkezdett építkezni, zárkózni. Kemény munkával aztán sikerült beérni ellenfelünket és át is vettük a vezetést, félidőben már 39-37 volt a mi javunkra.

2. félidő 

A vezetés birtokában sem nyugodhattunk meg, tudtuk, hogy ellenfelünk bármikor képes fordítani. Higgadtságunkat megőrizve kosárlabdáztunk. Ezzel pedig sikerült rögtön az elején egy 8 pontos előnyt kiépíteni. Ekkor azonban egy perc sem kellett és az Újpest máris csak 1 pontra jött fel. Puszta és Varga vezérletével azonban sikerült megállítani a vérzést és ismét 8 volt a különbség. Az utolsó felvonásban nagy izgalmakra lehetett számítani. Két perc se kellett ellenfelünknek, többször gyorsan átrohantak védelmünkön, ismét megint csak 1 pont volt a különbség. Innen azonban nem tudtunk kiépíteni nagyobb különbséget. Az Újpest végig lő távon belül maradt. Higgadtságunkkal azonban nem engedtük az egyenlítést, a mérkőzés végére pedig 4 pontos 86-82-es győzelmet tudtuk kiharcolni.

Összegzés 

Maximálisan meg vagyok elégedve a csapat hozzáállásával és koncentrációjával, azt mondtam nekik a mérkőzés előtt, hogy abban az esetben van esélyünk ezt a bitang erős csapatot megverni, ha 40 percen keresztül teljes koncentrációval és akarattal tudunk a pályán lenni, szerintem ezt teljesítették a fiúk. Nagyon örülök a győzelemnek, 1-0, de ez természetesen nem a vége, megyünk tovább és tudjuk, hogy pokoli erős küzdelem vár még ránk.

 

Fotó: Felkai Gergely

Hasonló tartalmak

  • U18 Leány
  • Ez a mérkőzés több szempontból is tanulságos volt. Megmutatta, hogy vannak még területek, ahol fejlődnünk kell – elsősorban a higgadtság és a fókusz megtartásában –, ugyanakkor azt is,…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2026-01-29 Kezdés: 19:15

  • U18 Leány
  • Fokozatosan vettük fel a mérkőzés ritmusát, és ahogy haladt előre a meccs, egyre stabilabb teljesítményt nyújtottunk. A védekezésünk végig meghatározó volt, sok labdaszerzésből tudtunk gyors, jól felépített támadásokat…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2026-02-01 Kezdés: 16:00

  • U14 Főtábla Selejtező I.
    ELTE Sporttelep, BEAC, Bp.
    2026. 01. 31- 02. 01.

     

    Óbudai Kaszások/A – Karcagi SE 54-62
    (12-11,14-23,15-15,13-13)
    Szoó-Kovács V., MAGYAR D. 8, Matuszka M. 5, KOZÁK SZ. 13, SÁRKÖZY G. 10, Nagy E. F. 2, Kovács L. D. 4/3,…

  • Természetesen amellett, hogy nagyon örülök a győzelemnek, annak is örülök, hogy kemény munkával, nagy akaraterővel visszajöttünk a meccsbe és minden nehézségek, hibák ellenére sikerült megnyerni ezt a meccset…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-01-31 Kezdés: 19:15