Értékes győzelem, értékes tapasztalatokkal

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Káré Gergő, Matics Sándor

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2021-10-02 14:15:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
TF-BP U20 20 24 18 16 78
Óbudai Kaszások U20 20 20 19 29 88

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: HEGEDŰS 19/6, KOROMPAY 16/9, Batbaatar 10/6, Konta 4, ORBÁN 30/3
Cs: Dobossy 2, Vas-Teplán 7/3, Kalassai, Chabot, Csocsán, Szabados

1. félidő

Izgalmas mérkőzésnek igérkezett az U20-as összecsapás. Az első percben már egymás feszült a két csapat. Mindkét csapat nagy sebességgel kezdte a mérkőzést. Sok pontot hozott az első játékrész, 40 pontot sikerült dobnia a két csapatnak, teljesen kiegyenlített volt a mérkőzés. A második negyedben egy kis hullámvölgybe kerültünk, amit ki is használtak a vendégek. Sok alap dolgot nem tudtunk jól megcsinálni. A vendég játékosok sorra szedték a támadó lepattanókat, amikből rendre kosarakat tudtak dobni. Igyekeztünk mi is, de a félidő végére a vendég csapat vezetett 4 ponttal.

2. félidő

A félidei megbeszélést sikeresen pályára is tudtuk vinni, kemény védekezéssel, alacsony pontszámon tudtuk tartani ellenfelünket. Támadójátékban mi is visszaestünk, de így is sikerült 1 ponttal megnyerni a harmadik játékrészt. Az utolsó negyedben teljesen felőröltük ellenfelünket, kijött az egész mérkőzésen át tartó agresszív védekezés eredménye. Támadásban esélyt sem adva az ellenfél védőinek, 29 pontot szereztünk ezzel pedig magabiztos győzelmet arattunk a TF Budapest csapata ellen.

Összegzés

Van még min dolgoznunk, de a szezon elején járunk. Az első félidőben volt pár hullámvölgyünk és védekezésbeli hibánk. Szerencsére, túl tudtunk ezeken lendülni és végig koncentrálva sikerült megnyernünk a mérkőzés. Dicséret minden játékosnak, aki pályára lépett mert a maximumot nyújtotta mindenki és külön dicséret a padnak, extra energiák jöttek onnan, ami nagyon fontos volt a mérkőzésen. Gratulálok a fiúknak!

Hasonló tartalmak

  • A legutóbbi fordulóban sikerült megszereznünk első győzelmünket a Honvéd/B csapata ellen, bár mindkét oldalon hiányzott több kulcsjátékos is! Most is több játékosunk segítette a bajnokságban előrébb jutó U14-es csapatunkat, ellenfelünk viszont „nagyot nőtt” és az eddigi legerősebb keretével vágott neki az utolsó fordulónak. Nagy meglepetés nem született,…