Értékes mérkőzés

Helyszín: Pasaréti Sportcentrum

Játékvezetők: Hartai Tamás, Sancilio Alexis

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2018-11-18 18:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Vasas Akadémia/B 22 26 17 18 83
Kadett I. (ffi) 16 16 5 9 46

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

VASALI 5, ORBÁN 10/3, Bai 2, KORKIN 10, Safranka 7/3
CS: JÁVORSZKI 7/3, Dobossy 3, Dócs 2, SZOBOSZLAI, Sebők

1. félidő

A soron következő regionális meccsünket Pasaréten játszottuk, a Vasas, egy-két 2003-assal kiegészítet, 2004-es csapata ellen. 3 hete nem volt meccse a regionális keretünknek, és ez alatt az időszak csak 1 alkalommal edzettünk együtt. Így kíváncsian vártuk, hogy mire jutunk az országos bajnokok sorát felvonultató ellenfelünk ellen.
A kezdetektől komoly nyomást kaptunk. Nem volt könnyű kibontakoznunk, de elszántan és nagy energiákat befektetve, szép akciókat is kidolgozva, jól tartottuk magunkat az első félidő nagyobb részében. A 14. percben 30-25-öt mutatott az eredményjelző, de utána, sajnos, elkezdtek sokasodni a hibák, főleg hátul, így a második negyed utolsó 5 percében 18 pontot nyeltünk be.

2. félidő

A második félidő elején egy gólszegény periódust követően 4-3-ra vezettünk, de eddig bírtuk és a 6. perctől kezdve már nem tudtunk olyan stabilak lenni, mint azt megelőzően. Fizikálisan is és mentálisan is elfáradtunk és innentől kezdve már sokszor átrohantak rajtunk, 10-32 lett az utolsó negyed óra.

Összegzés

Amíg bírtuk jó meccs volt, sok részsikerrel. Jóval szervezettebben, egységesebben játszottunk, mint a korábbi meccseken és már 5-10 perccel tovább is bírtuk a saját magunk és, persze, az ellenfelünk által diktált tempót, mint pl. egy hónappal korábban.
Vasali hatalmas munkát végzett! Most szinte végig 1-es pozícóban játszva, ha nem is kevés eladott labdával, de jól oldotta meg feladatait. Szoboszlai sokat védekezett mezőnyembereken és eddig még nem láttuk őt ilyen jó hozzáállással védekezni! Korkin, amíg el nem fáradt remek megoldásokat mutatott be támadásban és sokkal pontosabb volt a játékainkban, pedig elég sok poszton megfordult a meccs folyamán. Jávorszki szokásos csupaszív játéka, most kevesebb hibával párosult, mint korábban. De, mindenki sokat beletett a közösbe, egészen addig, míg el nem fáradt… !
Üdítő volt végre egy hasonló stílusú és felfogású ellenfél ellen játszani. Az ilyen, olyan, meg amolyan zónák után, most végig egy kemény, agresszív emberfogás ellen tudtunk gyakorolni. A Vasas hosszú évek óta ilyen szellemben edz és játszik, nem szégyen, hogy végére bedaráltak minket.
A cél adva van, azt a sebességet, agresszivitást, koncentrációt, ami jellemzett minket a meccs első felében még fokozzuk és minél inkább kitoljuk a mérkőzések folyamán!

Hasonló tartalmak

  • Egy 4 csapatos Basket Girls tornára kaptunk meghívást, ami nagyon jó gyakorlási és tapasztalat szerzési lehetőségnek bizonyult a következő kenguru fordulóig.

    Pár nappal a torna előtt lemondta a programot a pécsi csapat, majd alap embereink közül hárman betegek lettek. Fiatalokkal egészítettük ki a csapatot, mert lemondani nem…

  • Előzetesen számítani lehetett arra, hogy a DEAC ellen egy újabb izgalmas – megjósolhatatlan végkimenetelű mérkőzés vár ránk, de a hazai pálya inkább a debreceniek esélyét növelte. Ennek megfelelően kezdődött az összecsapás és a hazai csapat magabiztosan, lendületesen és agresszívan kezdett. Eltelt egy kis idő, mire felvettük a…

  • U12 Fiú
  • Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, igaz versenysport szempontból sok értelme nem volt az összecsapásnak, de gyakorlásnak és önbizalomszerzésnek hasznos volt, illetve örültem, hogy a srácok végig komolyan vették…

    Bajnokság: U12 Budapesti Régió

    Időpont: 2024-03-24 Kezdés: 16:00