
Kiváló lehetőséget kapott U19 és U21-es gárdánk, EYBL tornán való részvételre kérték fel az egyesületet! Számunkra ez 4 nemzetközi mérkőzést, rengeteg fejlődési lehetőséget és kiváló felkészülést jelentett a honi bajnokságok megmérettetéseire. A tornán vegyes csapattal és tiszta U19-es felállással is versenyeztünk, rengeteg tapasztalatot sikerült szereznünk.
Első mérkőzésünk a sorozatban még kissé ismeretlen Barsy Atyrau ellen kezdődött, kazah ellenfeleink tetemes fizikai fölénnyel, és több kazah válogatottal vonultak fel ellenünk. Vegyes csapatunk komoly fizikai csatára készülve vetette bele magát a meccsbe. Első negyedben érezhető volt, minden hibánkat meg fogják büntetni, így kis akklimatizációt követően kisebb különbséggel vártuk a második negyedet. Kiegyenlítettebb játék egyértelműen jelezte, felvettük a mérkőzés ritmusát, azonban még nem tudunk mit kezdeni a palánkok alatt ellenfelünkkel. A félidőben rendeztük sorainkat, és egálos első 5 perc után elkezdett minket utolérni a fáradtság, a fáradtság, ami folyamatos küzdelemből származott a centik és a kilók ellen. A mérkőzés végére kialakuló különbség kissé csalóka lehet, de ellenfelünk megérdemelten győzött.
Első napunk egy késő esti mérkőzéssel zárult, angol ellenfeleink, a Moulton College egy jelentősen más felépítésű csapat volt, mint előző ellenfelünk. Több jó fizikumú hátvédük komoly harcra kényszerített minket. Sok új játékos érkezett az esti megmérettetésre a délelőtthöz képest, vegyes csapatunk már U19-es játékosokat foglalkoztatott csak. Ellenfelünk villám rajtot vett. A teljes mérkőzést tekintve sokat futottunk az eredmény után, az új játékosok beleszokása, és az előző mérkőzésen résztvevők fáradtsága sajnos nagyobb kihívást jelentett ellenfelünkkel együtt mint azt elbírtuk volna azon a mérkőzésen, azonban több periódusban is fej-fej melletti játékot tudtunk produkálni. Ismét egy hasznos mérkőzés került a zsákba, igaz a győzelem még váratott magára.
A pénteki mérkőzést a német EMTV Hamburg gárdája ellen játszottuk, kiváló felépítésű csapat nézett szembe U19-es gárdánkkal! Az első negyedben kevés pont esett, fogást keresett mind a két társaság, kevés sikerrel, míg mi kollektív erőfeszítésből érvényesültünk, ellenfelünk magasemberei által helyezett nyomást ránk. A második negyed hasonló játékot hozott, brusztolás a gyűrűnk alatt, több kiváló megoldás a támadó oldalon. A harmadik negyedben robbantani tudtunk, ellenfelünk kissé fáradni látszott, mi ezt kihasználtuk amennyire lehetett, védekezésben rendeződni tudtunk hátul, támadásaink pedig több távoli találatunknak hála új mélységet kapott. 47-46-os előnnyel fordultunk a negyedik negyedre. Itt az utolsó 3 percig előnyben játszottunk, amikor is több apró pontatlanság is megbosszulta magát, német kihívóink kegyetlenül érvényesítették palánkok alatti fölényüket, így sajnos verséggel fejeztük be a végjátékot. 60-66
Vasárnap fejeződött be számunkra a torna, a finn WB-Pantterit ellen, vegyes csapatunk egy előző napi U21-es győzelemből érkezve szerette volna jó ritmusát megtartani. Az első félidőben az idősebb játékosoké volt a főszerep, akik küzdöttek, de lábaik még az előző esti mérkőzés hatása alatt voltak, dobásaink sorra kifelé pördültek, nehéz volt mit mondani, megérdemelt volt 10 pontos hátrányunk. A harmadik negyedet U19-es ötössel kezdtük, akik meghálálták a bizalmat, kemény, taktikus munkával egyre csak csökkent a különbség, védekezés még pontatlan volt helyenként, de lelkes, míg támadásunk kollektív, annyira jól sikerült a zárkózás, hogy a negyedik negyedre egál lett az eredmény! Az utolsó felvonás brusztolósra sikeredett, kevés pont esett, de koncentrációnk folyamatosan magasan volt, ellenfelünk a végjátékba érve még egy utolsó rohammal zárkózni kezdett, azonban a záró percben már nem engedélyeztünk kosarat, így 3 ponttal megszületett első győzelmünk!
Összességében erős ellenfelek ellen tudtunk rendkívül értékes meccseket játszani, amit remélhetőleg hazai bajokságban is tudunk majd kamatoztatni. Köszönjük az EYBL szervezőinek a meghívást, illetve köszönjük az Óbudai Kaszásoknak, hogy lehetővé tették ezt a kiváló felkészülési lehetőséget!
Barsy Atyrau – Óbudai Kaszások 83-64
(15 – 22,22 – 25,14 – 12,13 – 24)
STAT: https://www.eybl.lv/new/ce_u20_game.php?game_id=5980169&season_id=128858
Moulton College- Óbudai Kaszások 77-56
(25 – 19,16 – 15,23 – 13,13 – 9)
STAT: https://www.eybl.lv/new/ce_u20_game.php?game_id=5980170&season_id=128858
Óbudai Kaszások – EMTV Hamburg 60-66
(11 – 16,13 – 16,23 – 14,13 – 20)
STAT: https://www.eybl.lv/new/ce_u20_game.php?game_id=5980172&season_id=128858
WB Pantterit – Óbudai Kaszások 59-62
(20 – 14,17 – 13,11 – 22,11 – 13)
STAT: https://www.eybl.lv/new/ce_u20_game.php?game_id=5980187&season_id=128858