Ez így fájdalmas volt

Kadett I. (ffi)

Helyszín: Simon János Sportcsarnok

Játékvezetők: Nagy Viktor, Pál Roland

Nézők száma: 50

Mérkőzés időpontja: 2020-02-19 19:30:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Budapesti Honvéd/A 12 10 23 19 64
Kadett I. (ffi) 10 20 14 16 60

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: Dobossy 2, ORBÁN 18, Dócs 9/3, Csocsán, SAFRANKA 18/3
CS: Varsányi 3, Koloszár 4/3, Chabot 4/3, Vasali 2, Korompay, Korpás DNP, Léh DNP

1. félidő

Az alsóházi rájátszás első meccsére a Dózsa Gy. úton került sor az ellen a Honvéd ellen, akik regionális bajnokokként búcsúztatták a Nyíregyházát és végre elfoglalták méltó helyüket a kiemelt bajnokság mezőnyében. Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nehéz meccsnek ígérkezett, győzelem reményében érkeztünk, tudván azt, hogy rögtön elsőre egy idegenbeli siker óriási lökést adhatna a folytatásra.
Az első percekben kapkodva, kissé idegesen kezdtünk, csak kerestük a ritmusunkat támadásban, szerencsére védekezésünk egész jól működött, így 10-3-nál jobban nem tudtak ellépni a hazaiak. Az első negyed utolsó perceitől már sokkal kiegyensúlyozottabban játszottunk és kezdtük átvenni a mérkőzés irányítását.
Ez a tendencia folytatódott a kisszünet után és bár még mindig elég sok hibával játszottunk, fordítottunk és kezdtünk ellépni. Safranka büntetőivel 7 ponttal mentünk már a 18. percben, bár a szintén sokat hibázó hazaiak feljebb jöttek, az utolsó perc, ill. a slusszpoén egy Chabot-buzzer tripla formájában a miénk volt, így ezen a pontszegény találkozón komolynak mondható előnnyel fordultunk a második félidőre.

2. félidő

Fontos volt, hogy jól kezdjük a 3. negyedet és jól is kezdtük! Jó védekezésekkel és szép kosarakkal már 12 pont is volt az előnyünk. Jó volt a ritmusunk magabiztosak voltunk, és annak ellenére, hogy a Honvéd érezhetően nagyobb elánnal vetette magát a küzdelembe a fordulás után, talán az sem túlzás, hogy uraltuk a meccset.
Ám ekkor jött a fordulat és ráadásul onnan, ahonnan nagyon nehéz kivédeni! 2-3 perc leforgása alatt, – ezt most már videóról is vissza lehet nézni, – nem kevesebb, mint 7-8!! esetben tévedtek a kárunkra a játékvezetők! Parázs meccs volt és már az első félidőben is sok volt a téves ítélet, de ekkor még mind a két csapatot nagyjából ugyanolyan arányban sújtva.
Nem viseltük jól a történéseket és emiatt magunkba kell néznünk! Elsősorban Dócs viselkedett rettenetesen fegyelmezetlenül, két technikai hibát is „kierőszakolva”!
Sajnos, innentől megbomlott az addig jól működő rendszerünk, faultproblémáink lettek, cserélni és védekezni sem tudtunk már úgy, ahogy szeretünk volna, elbizonytalanodtunk.
A piros-fehérek ezzel párhuzamosan új lendületet vettek, óriási lelkesedéssel a negyed végére meg is fordították az eredményt.
Nagy pozitívuma a mérkőzésnek, hogy ebben a nehéz helyzetben volt tartásunk, és nem estünk szét. Tartottuk a lépést a hazaiakkal, sőt az óriási küzdelmet hozó negyedik negyedben szinte végig mi szereztünk vezetést, ami után a Honvéd rendre csak egyenlíteni tudott. Orbán volt, aki leginkább húzta a szekerünket ekkor, és a szűk rotációnk ellenére, – amiben ráadásul Koloszár sérülten, Varsányi pedig hosszú betegség után visszatérve vállalta a játékot, – az utolsó percig volt győzelmi esélyünk. A végjátékban kimaradt büntetők, egy-egy rossz döntés eredményezte azt, hogy vesztessen kell elhagynunk a pályát.

Összegzés

A Honvéd megérdemelte a győzelmet, mert nagyot harcoltak. Talán mi is megérdemeltük volna, mert a történések ellenére nagyon közel voltunk hozzá és sokat is tettünk érte.
December eleje óta ez volt a 4. szoros meccsünk, amit nem tudtunk megnyerni, és ez nem jó jel! Ilyenkor edzőnek és játékosnak is magába kell néznie, mert többet kell tennünk és jobb mentalitással kell játszanunk a végjátékokban! Arra kevés az esélyünk, hogy magabiztosan nyerjünk meccset a rájátszásban. Így, ha győzelmekre vágyunk, azt csakis kiélezett végjátékokban érhetjük el, és erre még felkészültebbeknek kell lennünk!

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…