Ez sem volt lehetetlen küldetés

Gyermek I. (ffi)

Helyszín: Tüske csarnok – 2. terem

Játékvezetők: Major Ádám, Szőts Dávid

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2018-11-17 12:00:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Kőbányai Darazsak/A 15 17 5 11 18 66
Gyermek I. (ffi) 5 9 10 11 17 52

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Henye 1, Seres 7, Horváth, KŐSZEGHY 5, Sárváry 5, Orosházi 4, NÉMETH 7, Szabó 3, JARKAS 11, Krajcsi 1, Goór 5, Gergely 2.

1. félidő

A bajnokság rendszere nekünk kedvezett, hiszen volt egy mérkőzésnyi időnk pihenni. Második ellenfelünk a kőbányai csapat volt, akik tavaly rendre elkalapáltak bennünket, mikor szembekerültünk velük. Idén először találkoztunk, kíváncsian vártam, mire lehetünk képesek. Szuperül kezdtük a meccset, fölényben voltunk a kissé fásultnak tűnő Darazsakkal szemben. Nem tudtunk élni a lehetőséggel, és 5:2-es vezetésről 5:15 lett az eredmény a nyolcadik perc végére. Mindent megtettünk azért, hogy a sárgák vérszemet kapjanak, teljesen elhagytuk magunkat, lézengtünk a pályán. A második negyedben sem javult a helyzet. Bár némileg eredményesebben támadtunk, mint korábban, védekezésben messze nem hoztuk azt, ami szükséges lett volna a felzárkózáshoz. A félidőre nagy gondban és 18 pontos hátrányban voltunk.

2. félidő

Leginkább a hozzáállásunkkal volt baj, ennek hangot is adtam a szünetben. A kritikára remekül reagáltak a srácok, bevágtunk 12/10 büntit, és máris öt ponttal közelebb voltunk. A második félidőben nagyon hullámzott a játékunk. Túl egyszerű lenne a fáradtság mögé bújni, itt ennél sokkal többről volt szó. Nem tudtunk vagy nem akartunk hinni abban, hogy jobbak lehetünk náluk. Pedig szerintem nem őrültség azt állítani, hogy ha csavarunk magunkon egy szintet felfelé és mellé adagolunk egy kis bizakodást, még a győzelem sem lett volna elvetendő opció. Mindössze egy ponttal veszítettük el a második félidőt, ami mellé, ha odatesszük a pályán nyújtott teljesítményünket, véleményem szerint abszolút megerősítést nyer az előző mondatom. Kár az első félidőért.

Összegzés

A mai nap azért volt nagyon értékes, mert megerősítést nyert, hogy a korosztály (budapesti) élmezőnye abszolút nincs elérhetetlen távolságra tőlünk. Kemény munkával lépésről lépésre ledolgozható a hátrányunk. Csak így, sehogy másképp. Világosak a módszerek is, szóval minden rajtunk áll. Saját magunk vagyunk felelősek azért, hogy a következő lépéseink újra előre vigyenek bennünket, ne pedig hátra. Még jobban kell dolgoznunk, mint eddig, több kell mindenkitől! Gyerünk! Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…

  • Még két nappal a hétvége előtt sem alakult valami kecsegtetően az állapotunk; a fél csapatunk betegséggel küszködött. Végül majdnem teljes kerettel, de azt nem mondhatnám, hogy 100%-os állapotban utaztunk a szegedi selejtezőnkre.

    Szerettünk volna olyan teljesítményt nyújtani, hogy a felsőházba jussunk - a legjobbak közé. Úgy érzem,…

  • Szeptemberben már második sejetező procedúráján is túljutott az U18-as gárda, ahol sikeres szereplésünknek köszönhetően kivívtuk az Országos Bajnokságban való részvételt.

     

    Szombat reggeli indulás, és egy OSE elleni derbi várt ránk Szombathelyen, mint első megmérettetés.

    A mérkőzést részünkről hullámzó első negyed, és nagyon hatékony második jellemezte, ennek…