Ezek nem mi vagyunk…

Helyszín: Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

Játékvezetők: Hőgerl Bence, Kiss Mihály

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2019-10-12 16:00:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Honvéd-SZSE U12 12 10 3 13 15 53
U12 Békási Kaszások 4 3 6 6 6 25

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Békási Kaszások: Ács 0, Balassa 0, Daróczi 1, Grósz 5, Mihályi 1, Mityók 3, Paár 3, Páll 1, Réthy 0, Samu 2, Zádor 8, Kurdoglu 1

1. félidő

Első mérkőzésünket a 2019/20-as Gyermek Kupa bajnokságban a Honvéd SZSE csapata ellen játszottuk. 2 hónap kemény munka előzte meg, hogy a pályán is megmutassuk, hol tartunk jelenleg.
Sajnos nem úgy alakult a kezdés, ahogy én azt elképzeltem, az, amit megbeszéltünk. Rengeteg gyors kosarat kaptunk már az elején, sok lepattanót szedtek előlünk, amiből újra próbálkozhattak kosarat szerezni. Védekezésben nem találtuk meg gyorsan az emberünket, nem voltunk elég agresszívak.
Támadásban pedig nem azt csináltuk, amit gyakorlunk. A labdát nem védjük, és sokszor emiatt el is vették, és ebből gyors indításban kaptuk a kosarakat. Sajnos az első és második negyedben is ezek a hibák voltak megfigyelhetőek. Összesen 22 pontot kaptunk, és csak hetet dobtunk.

2. félidő

Tisztáztuk a dolgokat, hogy ne az eredménnyel foglalkozzunk, hanem magunkkal, mind azzal, amit edzésen gyakorlunk már egy ideje, és azt csináljuk. Sajnos nem sikerült változtatni a dolgokon. Újabb eladott labdák, könnyű kosarakat dobtak az ellenfelek, nem szedtük a lepattanókat, csak néztük. Nem sikerült időben bedobni a labdát, pontatlanul passzoltunk. Igaz olykor-olykor csináltunk egy két sikeres passz befutást, de ebből nem 1-2 kell meccsenként, hanem 20-30 db ilyen játék. 12 pontot sikerült dobni ebben a játékrészben, míg az ellenfél 29-et dobott.

Összegzés

Első mérkőzésünk volt az idei szezonban. Rengeteg mindent kell még megtanulnunk, de hiszem, hogy ha az edzésen a srácok még jobban dolgoznak, akkor még fogunk ezzel a csapattal visszavágót játszani. Mi nem ezek vagyunk, akik ma a pályán voltunk… Mi ennél sokkal harcosabbak, szívvel küzdőbb csapat vagyunk. Sok újdonság is volt: 24 mp-es támadó idő, 8 másodperc labda-áthozatali idő, 5mp van arra, hogy be tudjuk passzolni a labdát. Sajnos védekezésben sem azt csináltuk, amit kellett volna, és amit tudunk is. A fejünk fölött passzolták a labdát szinte mindig, amiből könnyű kosarakat szereztek. Nem voltunk elég precízek se támadásban, se védekezésben. 1-1-ben úgy vertek, meg ahogy csak akartak, a LEPATTANÓKAT PEDIG MEGINT CSAK NÉZTÜK… Pontosítanunk kell a dolgokon, edzünk, és készülünk tovább, hogy megmutassuk a következő fordulóban kik is vagyunk mi. Fel a fejjel srácok, nem dőlt össze a világ, megyünk tovább!!!

HAJRÁ KASZÁSOK!!!

Hasonló tartalmak

  • Majdnem 2 hónapig nem játszottunk a serdülő bajnokságban, vártuk a fordulót! Persze addig se ültünk tétlenül, mert volt min javítanunk és az utóbbi időszak ilyen szempontból nagyon jól sikerült. A kadett korosztályban vitézkedve nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk és úgy érzem, ez most megtérült.

    A kaposvári együttes fizikailag…

  • A végeredmény 63 – 57 oda. Az idei szezon legjobb játéka volt ez, de még messze van az a szint amit szeretnénk elérni. Daru ismét húzó ember volt…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2023-11-27 Kezdés: 19:10

  • Görcsösen kezdtünk. A támadásainknak nem volt ritmusa, védekezésben pedig rendre könnyű kosarakat engedélyeztünk ellenfelünknek. Az első negyedet leszámítva azonban elégedett vagyok a srácokkal. Ha nem is játszottunk tökéletes…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 09:00

  • A végjáték nagyon értékes tapasztalatot hozott a csapatnak, viszont jobb munka kell a mérkőzés egészében védekezésben.

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 15:00