Ezt nekünk kellett volna megnyernünk!

Helyszín: Zrínyi Gimnázium – 1108 Budapest, Mádi u. 173.

Játékvezetők: Pál Roland, Török Béla

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2022-01-22 11:40:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Budai Aranysakálok 9 12 4 11 19 55
Óbudai Kaszások U12 B 16 14 2 15 6 53

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

VASALI 16, KOVÁCS 10, DOBLER 13, BALOGH 10, Maurer 1, Remete 3, Vitéz 0, Wanjan 0

1. félidő

Második mérkőzésünket a Budai Aranysakálok ellen játszottuk. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést. Sikerült végre jól elkezdeni egy mérkőzést. Csapatként játszottunk. A második negyed már szorosabb volt, de még itt is jó játékot tudtunk mutatni. Támadásban sikerült a helyzeteket kosárral befejezni, pontos jó passzokat adtunk egymásnak. Védekezésben, sikerült sok labdát szereznünk, és sok lepattanót, amikből könnyű kosarakat tudtunk szerezni.

2. félidő

A harmadik negyedben is tudtuk folytatni azt, amit az első félidőben. Pontos passzok, sikeres befejezések, figyelem mind a két oldalon. Aztán elérkezett a 4. negyed, ahol nem tudom mi történt, de megállt a szekér. Kapkodás, pontatlanság, rengeteg eladott labda, amiket az ellenfél kihasznált.
Védekezésben nem voltunk ott fejben. Egyszerűen nem tudtunk a gyűrűig eljutni percekig. Nem értünk vissza, nem szedtük a lepattanókat. Így sajnos a mérkőzés vége 2 pontos vereség lett.

Összegzés

Nagyon jól kezdtük a mérkőzést. Volt lendülete a játéknak, felnéztünk, lőttük a labdát előre. Sok könnyű kosarat tudtunk szerezni. Védekezésben is jó dolgokat csináltunk. Sajnos butaságokat is, aminek az lett a következménye, hogy Domi ki is pontozódott. Az első három negyedben jól játszottunk, a 4. negyedben, viszont mint ha leoltották volna a villanyt, és amit addig jól csináltunk, mindent elfelejtettünk. Nem tudtunk kosarat szerezni 5 percen keresztül. Az ellenfél pedig felzárkózott, és át is vette a vezetést. Az utolsó másodpercben még sikerült pontot szereznünk, de már csak arra volt elég, hogy 55-53-ra szépítsünk. Ilyen mérkőzésből is sok lesz még, meg kell tanulni a srácoknak végig koncentrálni, és a kiélezett végjátékban is oda figyelni. Nem szabad semekkora előnynél kiengedni. Tanulunk ebből is, és készülünk tovább!

Hasonló tartalmak

  • Egy 4 csapatos Basket Girls tornára kaptunk meghívást, ami nagyon jó gyakorlási és tapasztalat szerzési lehetőségnek bizonyult a következő kenguru fordulóig.

    Pár nappal a torna előtt lemondta a programot a pécsi csapat, majd alap embereink közül hárman betegek lettek. Fiatalokkal egészítettük ki a csapatot, mert lemondani nem…

  • Előzetesen számítani lehetett arra, hogy a DEAC ellen egy újabb izgalmas – megjósolhatatlan végkimenetelű mérkőzés vár ránk, de a hazai pálya inkább a debreceniek esélyét növelte. Ennek megfelelően kezdődött az összecsapás és a hazai csapat magabiztosan, lendületesen és agresszívan kezdett. Eltelt egy kis idő, mire felvettük a…

  • U12 Fiú
  • Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, igaz versenysport szempontból sok értelme nem volt az összecsapásnak, de gyakorlásnak és önbizalomszerzésnek hasznos volt, illetve örültem, hogy a srácok végig komolyan vették…

    Bajnokság: U12 Budapesti Régió

    Időpont: 2024-03-24 Kezdés: 16:00