Felsőházi rájátszást érő győzelem

Kadett I. (ffi)

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Steier Máté, Győri Ferenc

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2019-03-10 09:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
MAFC/B 16 15 8 12 51
Kadett I. (ffi) 20 12 15 17 64

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: VASALI 13, Chabot 2, ORBÁN 18/6, Dócs 5, Duránszkai
CS: Dobossy 7/3, VARSÁNYI 5/3, Safranka 12, Katona, Léh 4, Korpás

1. félidő

A budapesti kadet bajnokság utolsó alapszakasz meccsét játszottuk vasárnap reggel. A Mafc 2005-ös serdülő csapata látogatott hozzánk, akik, bár egy évvel fiatalabbak, nagyon jó szerkezetű, képzett csapatot alkotnak. Azt tudtuk előre, hogy egy esetleges győzelem, ami azért ebben a helyzetben kötelezőnek számított, a felsőházba kerülésünket jelentené a rájátszásban.
Az első félidőre különösen, de az egész meccsre jellemző volt, hogy nem voltunk igazán élesek, koncentráltak, és ma valahogy az igazi motiváció is hiányzott.
Csak fellángolásaink voltak, és főleg az első negyed védekezése gyengére sikerült. Sok 1-1 elleni párharcot veszítettünk, így nem tudtuk leszakítani a jóval lelkesebb piros-feketéket.

2. félidő

Magával a játékunkkal nem igazán volt gond. Ötletesen támadtunk, egész olajozottan alakítottuk ki a helyzeteinket, de egyszerűen a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Számos esetben csak kevés hiányzott, de az nagyon, ahhoz, hogy 20-30 ponttal többet dobjunk.
A 4. negyed harmadik percétől kezdve aztán megráztuk magunkat, szorítottunk egyet a védekezésünken is és futottunk egy 15-2-t, eldöntve ezt az amúgy szoros csatát.

Összegzés

Tanulságos meccs volt! Ahogy telik az idő nyilván, egyre nagyobb elvárásokat kell támasztanunk saját magunk felé. Ma azon kritériumoknak, minthogy pontosan és hatékonyan játszunk, nem igazán tudtunk megfelelni, és az is egyértelmű, hogy egy ilyen produkció a felsőházi csapatok ellen kevés lesz.
A meccs erkölcsi győztese egyértelműen fiatalabb ellenfelünk, akiknek gratulálunk ezért a teljesítményért!

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…