Férfi NB1: Jól sikerült a rajt!

Helyszín: Ludovika Aréna

Játékvezetők: Bagi Bálint, Drenyovszki Dániel, Kiss Bálint (Gál János)

Nézők száma: 75

Mérkőzés időpontja: 2025-09-27 15:30:00

 

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
TF-BP 18 19 24 9 70
Óbudai Kaszások 23 29 19 22 93

 

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése 

Óbudai Kaszások: BOROS 16, Hajdu 4, BALÁZSI 6, SWANSON 25/6, HOMOKI 18/3. Cs: SZÁNTÓ 5, SZABÓ 13/9, Gazdag 2, Lakosa 4, Varsányi, Nshimba, Horvát.

1. félidő 

Hosszú hetek megfeszített felkészülése után végre elérkezett a várva várt pillanat: felnőtt csapatunk szombaton tétmérkőzésen is pályára lépett. A játékosokon érződött a bizonyítási vágy, hiszen az edzőmérkőzéseken már megcsillantották formájukat, most pedig éles helyzetben kellett helytállniuk. A találkozót Homoki szemfüles közeli találata indította, amely szimbolikus kezdésnek bizonyult: ezzel nyitotta meg csapatunk az idényt.

Az első negyed még inkább a ritmuskeresésről szólt. Mindkét fél próbálta felvenni a mérkőzés tempóját, a támadásokban és a védekezésben is akadtak pontatlanságok. Ugyanakkor már ebben a szakaszban látszott, hogy csapatunk képes gyorsítani a játékot, ha szükség van rá. A második tíz percben ez a fölény egyre inkább érezhetővé vált: a lendületes támadások, a jobb ritmusban érkező védekezések és a határozott lepattanózás meghozták az eredményüket. A nagyszünetre már 52 pontot tudhattunk a nevünk mellett, és a különbség is folyamatosan nőtt. A félidőre 15 pontos vezetést alakítottunk ki, ami jó alapot teremtett a folytatáshoz.

2. félidő 

A szünet a hazaiakat segítette, akik felfokozott energiával érkeztek vissza a parkettre. A TF-BP játékosai agresszívebben támadták a gyűrűt, bátrabban vállalták a dobásokat, és ennek köszönhetően fokozatosan csökkentették hátrányukat. A harmadik negyedben sikerült tíz pontra megközelíteniük a Kaszásokat, így a mérkőzés újra nyíltnak tűnt. A közönség ekkor izgalmas perceket élhetett át, hiszen úgy tűnt, a hazai csapat lendületbe jön.

Az utolsó játékrész azonban ismét a mi akaratunk szerint alakult. Az ellenfél elfáradt, erejük megfogyatkozott, miközben a Kaszások frissessége és koncentrációja döntőnek bizonyult. A végjátékban nemcsak a biztos védekezés és a hatékony támadások domináltak, hanem megérkeztek az extra kosarak is: Szántó és társai látványos megoldásokkal tették biztossá a győzelmet. A lefújás pillanatában 23 pontos különbség állt az eredményjelzőn, így magabiztosan zsebeltük be az első bajnoki sikert.

Összegzés 

A találkozón különösen a Swanson–Boros–Homoki trió teljesítménye emelkedett ki, akik folyamatosan lendületben tartották a csapatot. Balázsi sokoldalúsága szintén komoly erősségnek bizonyult, míg a kispadról beszálló két Dani kulcsszerepet vállalt a rotációban.

Edzői nyilatkozat:

„Örülök, hogy újra visszatérhettem nevelő egyesületemhez az Óbudai Kaszásokhoz, újra együtt dolgozhatok a stábbal és Saeeddal. Tipikus első mérkőzés volt ez, sokszor könnyelműen védekeztünk de amikor a gázra léptünk úgy gondolom támadásban és védekezésben is ellenfelünk fölé nőttünk. A következő fordulóra több dolgot kell javítanunk védekezésben, de ezt a fiúk is tudják. Dolgozunk tovább, készülünk a következő ellenfélre. Gratulálok az utánpótlás csapatainknak a hibátlan mérleghez.”

 

Fotó: TF-BP

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…