Fiú U11: Egy sima és egy küzdelmes győzelem

A tavaly óta jelentősen meggyengült zuglóiak legyőzése nem jelentett gondot. Sok szép akciót vezetve gyorsan jelentős előny alakítottunk ki, amit később folyamatosan növelni tudtunk, úgy, hogy mindenki sokat hozzátett. Több új taktikai elemet is ki tudtunk próbálni.

Világos volt, hogy a kőbányaiak ellen egész más mérkőzést fogunk játszani. Adódott a kérdés, hogy vajon bírjuk-e a duplázást pihentebb ellenfelünk ellen.

Jól kezdtünk, az első negyedünk 5-6 percig remekül működött, 12-3-ra is vezettünk, de ekkortól már, sajnos, akadozni kezdett a játékunk. A második váltásunk hozta magát, így 8 pontos előnnyel fordultunk.

A harmadik negyedünk, ahogy az eredmény ( 6-17 ) is mutatja, nagyon elfáradt és nem tudta tartani a belelkesedő ellenfelünket. Akaratgyengeség jelei mutatkoztak játékosainkon, ami csalódás! Edzettségi állapotot is jelez ez, de alapvetően mentális probléma, amit kezelnünk kell. Ennél többet ki kell hozniuk magukból a fiúknak!

A negyedik negyedben egy csupaszív csapatvédekezés mellett Sáhy vette hátára csapatunkat és önfeláldozó játékával fordítani tudtunk, úgy, hogy az utolsó két és fél percben már nem kaptunk gólt.

Az, eddig nagy különbséggel meccseket nyerő házigazdák legyőzése nagy fegyvertény, de van tanulság bőven! Erősödnünk kell minden téren!

 

 

2025. november 9. vasárnap

Zrínyi Gimnázium

 

Első mérkőzés

Óbudai Kaszások/B- Zuglói Sasok 55-15 (22-6, 11-2, 13-3, 9-4)

Óbuda: Bánkúti, Boór 6, Dalloul 3, Dorka, Fehér 4, Fülöp 2, Háry 8, Kamareddine, Radácsi 4, Schletter 14, Sáhy 14, Tamás

 

 

Második mérkőzés

Óbudai Kaszások/B – Kőbányai Darazsak/B 41-40 (9-12, 7-12, 17-6, 7-11)

Óbuda: Bánkúti, Boór, Dalloul, Dorka, Fehér 2, Fülöp, Háry 4, Kamareddine 2, Radácsi 6, Schletter 6, Sáhy 17, Tamás 4






Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…