Fiú U11: Első nemzetközi tapasztalatok

Idei első saját rendezésű U11-es tornára került sor vasárnap a Kaszás Csarnokban. A meghívottak között két szlovák csapat is szerepelt, amelyek közül az egyik sajnos végül lemondta a szereplést, így velünk együtt hárman versenyeztünk a Komárno és a Mercedes Benz Kecskemét csapatával.

Az első meccset a Kecskemét ellen vívtuk, akik második meccsüket játszották zsinórban. Érezhető volt, hogy mi jobban pörgünk, emellett szépen alkalmaztuk az edzéseken tanultakat, magabiztosan hoztuk az első negyedet. A második sorunk még jobban belehúzott, a jó védekezéseinket gyorsindítások követték, amelyekből viszonylag könnyű kosarakat tudtunk szerezni. A második félidő elején kicsit megálltunk, főleg a védekezésünk gyengülése volt az oka a lendületvesztésnek, azonban továbbra is kézben tartottuk a meccset. Az utolsó felvonásban jött az igazi kosáreső, amikor a vendégek már teljesen elfogytak.

Következhetett a torna döntője. A Komárno négy legjobbjával kezdett, akik meg is nehezítették a dolgunkat, főleg 13-as játékosuk de a többiek is rutinos és fizikális játékosnak számítanak ebben a korosztályban. Egy ideig tudtuk, tartani a lépést, de a negyed végére 10 pontra nőtt a különbség. A második negyedben játszottunk talán a legjobban a mérkőzésen. Bátran támadtunk, viszonylag kevés eladott labdával, védekezésben pedig sikerült megtartanunk ellenfeleinket 1:1-ben, így sokszor nem is kellett segítenünk egymásnak. Támadásban szépen találtuk meg az üres társakat, ennek eredménye lett, hogy ebben a játékrészben 5 játékosunk is betalált. A jó második negyednek hála visszajöttünk a meccsbe, a félidőben már csak 4 pont volt a hátrányunk. A harmadik negyedet legjoobja nélkül kezdték a pirosmezesek, azonban ezt nem tudtuk kellően kihasználni, kezdtünk egyre több figyelmetlenséget elkövetni. Jártunk közelebb és távolabb is, végül az záró etap előtt 8 pont volt a differencia. Jó érzésem volt a negyed elején, érezhető volt, hogy fáradnak a komáromi meghatározó játékosok, nem csoda hiszen szinte végigjátszották a meccset, még mi folyamatosan forgattuk a csapatot. A 3. percben feljöttünk 4 pontra, ezt a hullámot kellett volna meglovagolnunk, ehelyett sajnos elkezdtünk kapkodni, a buta eladott labdákat pedig könnyű ziccerekkel büntették a vendégek, amitől új erőre is kaptak. Ebből a gödörből a pályán lévő játékosaink már nem tudtak kimászni, mindenki próbált menekülni a felelősség alól, így mivel a szabályok engedték, azokat a srácokat küldtem fel, akik nem ijedtek meg a feladattól, de sajnos ekkorra az érdemi dolgok már eldőltek.

Összességében remek lehetőség volt ez számunkra, hogy új tapasztalatokat szerezzünk. Eddig még nem látott csapatok ellen játszottunk, valamint egy másik nemzet csapatát is megismerhettük, belekóstolva kicsit a nemzetközi hangulatba. Úgy gondolom, hogy ilyen élmények kellenek a fiúknak, és ezen felül maguk a meccsek is nagyon tanulságosak voltak, főleg a második meccsen láthattuk, hogy ha koncentráltan és magabiztosan játszunk, akkor milyen szép dolgokat tudunk csinálni, és hogy ha ez nincs meg, akkor milyen könnyen oda lesz az egész meccses küzdés egy olyan csapat ellen, aki egy pillanatra sem állt meg. Köszönöm az egyesület vezetőségének, hogy lehetővé tették a torna megrendezését, a résztvevőknek gratulálok, a szülőknek és a csapat többi tagjának pedig köszönöm, hogy kijöttek szurkolni és támogattak minket! Hajrá Kaszások!

Első mérkőzés:

2023. február 26. 12:30– Kaszás Csarnok

Mercedes Benz KA Kecskemét – ÓBUDAI KASZÁSOK 48:83 (11:18;6:19;{4:8} 11:14;16:24)

Kaszások: WANJAU-KACHUBI 10, Vecseri 5, Balázs 3, FARKAS 14, Smohai 3, Helfer 4, MÉHES 14, NÉMET 9, BOGNÁR 6, Merkl 3, FEKETE 8, Temesi 4,

Második mérkőzés:

2023. február 26. 14:00– Kaszás Csarnok

ÓBUDAI KASZÁSOK – Biosaurus BA Komárno 48:83 (6:16;16:11;{5:4} 10:14;13:25)

Kaszások: WANJAU-KACHUBI 13, Nagy 2 , BALÁZS 3, FARKAS 12, Smohai 1, HELFER 2, Méhes 4, Oláh 1, Bognár 4, Merkl, Fekete 4, TEMESI 4,






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…