Fiú U11: Fájó hibák, értékes tapasztalatok

Az U12-es bajnokság 5. fordulójában a szokásokkal ellentétben, csak egy megmérettetésünk adódott, mivel egyik ellenfelünk betegségek által tizedelve nem tudott kiállni. Így vasárnap csak a házigazda Kőbánya elleni összecsapás várt ránk. Ellenfelünk keretében vegyesen szerepeltek velünk egy idős és egy évvel idősebb, azaz U12-es játékosok. Jó kis gyakorlás elé néztünk, ugyanis a Kenguru Kupában a Darazsak korosztályos csapatával jó meccseket szoktunk játszani. Ez a mérkőzés is kiélezett volt, hozzátéve, hogy mindkét csapat sok hibával játszott, belőlünk főképp az éberség és a higgadtság hiányzott. Támadásban sokszor nem vártuk meg a megfelelő alkalmat a dobáshoz, kapkodva tüzeltünk, olykor olyan dobásokat elengedve, amelyek még az NBA sztároknak is kihívást jelentett volna. Az éberség pedig a helyezkedéseknél, egymásra való reagálásoknál, na meg a befejezéseknél  hiányzott. Védekezésben 1:1-ben nem voltunk kellően szívósak, így sokszor mentek el mellettünk a hazaiak, a mérkőzés első felében pedig a segítség is elmaradt a társaktól, azonban ebben a második félidőben sikerült javítanunk. Egyéni teljesítmények tekintetében Zozó bátor játékának örütem, és kifejezetten annak, hogy képes volt kilábalni a hullámvölgyből és a harmadik negyedben kosaraival meccsben tartani a csapatot! Másik Zolink is aktív volt támadásban, és szépen támadta a gyűrűt, aminek többször meg is lett az eredménye! Védekezésben Balut, Dennist és Helfer Danit szeretném megdicsérni, ők okozták a legtöbb fejfájást a kőbányai támadóknak!

Kicsit kétesek az érzéseim, ugyanis eddig általában a második meccs okozott több problémát számunkra a fáradtság miatt, most viszont úgy éreztem, hogy kellett volna még egy meccs mire felébredünk. Azonban ezt is meg kell tanulnunk, hogy nem mindig lesz lehetőség, 1-2 félidőt ”melegíteni” és aztán elkezdeni koncentráltan játszani. Remélem, ezt a meccsrutin majd hozza magával, ezért is indulunk ebben a bajnokságban, hogy minél többet tudjunk gyakorolni. Úgyhogy fel a fejjel, vigyük haza a tanulságokat és dolgozzunk tovább! Hajrá Kaszások!

Első mérkőzés:

2023. február 19. 15:30– DARÁZSFÉSZEK Kosárlabda Csarnok

ÓBUDAI KASZÁSOK BOYS – Kőbányai Darazsak/B 41:54 (7:12;9:6;{4:3} 11:21;10:12)

Kaszások: Héczei 2, DÖRFLER 3, Győr 5, Debreczeni, OLÁH 4, VECSERI 11, Helfer 2, Királyi-Kárpáti 1, Kiss-Hindulák 4, Fizesan, NÉMET 7, Jakab 2,






Hasonló tartalmak

  • Egy 4 csapatos Basket Girls tornára kaptunk meghívást, ami nagyon jó gyakorlási és tapasztalat szerzési lehetőségnek bizonyult a következő kenguru fordulóig.

    Pár nappal a torna előtt lemondta a programot a pécsi csapat, majd alap embereink közül hárman betegek lettek. Fiatalokkal egészítettük ki a csapatot, mert lemondani nem…

  • Előzetesen számítani lehetett arra, hogy a DEAC ellen egy újabb izgalmas – megjósolhatatlan végkimenetelű mérkőzés vár ránk, de a hazai pálya inkább a debreceniek esélyét növelte. Ennek megfelelően kezdődött az összecsapás és a hazai csapat magabiztosan, lendületesen és agresszívan kezdett. Eltelt egy kis idő, mire felvettük a…

  • U12 Fiú
  • Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, igaz versenysport szempontból sok értelme nem volt az összecsapásnak, de gyakorlásnak és önbizalomszerzésnek hasznos volt, illetve örültem, hogy a srácok végig komolyan vették…

    Bajnokság: U12 Budapesti Régió

    Időpont: 2024-03-24 Kezdés: 16:00