Fiú U11: Izgalmassá tettük a végét

Az 5. forduló első mérkőzését a Kaszás Girls csapata ellen játszottuk. Nem úgy kezdtük ahogy azt én elképzeltem. Nem voltak meg a gyors indításaink, védekezésben nem voltunk eléggé közel. Igaz csak 1 ponttal dobtunk kevesebbet ebben a negyedben, de lehetett volna sokkal nagyobb is a hátrányunk. A második negyedben végre elkezdtük azt csinálni, amit tudunk. 3-4 gyors passzból sikerült kosarakat szereznünk, aminek meg is lett az eredménye, mert 24 pontot sikerült szereznünk. A második félidőben is sikerült pontosan végrehajtanunk a támadásainkat viszont védekezésben egyre jobban engedtünk ki. Így a végjátékot sikerült izgalmassá tenni, de a korábban kiépített előnynek köszönhetőn nem kellett annyira aggódnunk.

 

A második mérkőzésünket a Kőbánya csapata ellen játszottuk. Nekünk a célunk nem változott, gyors pontos játékkal szerettük volna mielőbb kiépíteni az előnyünket. De ez nem sikerült. Sok olyan apró hibát követtünk el, ami csak a koncentráción múlott. Érdekes, hogy amikor oda figyeltünk akkor sikeresen végre tudtuk hajtani a támadást, és védekezésben is oda tudtuk tenni magunkat. A kiépített előnyünket majdnem sikerült oda adnunk, így megint csak egy izgalmas végjátékot sikerült csinálnunk magunknak. De szerencsére most sikerült okosan végig játszani az utolsó másodperceket így 4 ponttal nyertünk.

 

Két olyan utolsó negyedet játszottunk, ahol majdnem sikerült ellazsálnunk az előnyünket. Az utolsó sípszóig kell menni, nem lehet hátradőlni bármekkora is az előnyünk. Minden másodpercben fókuszálni kell a pályán. Támadásban és védekezésben is ugyan úgy kell figyelni, elég csak egy kis figyelmetlenég, és már az ellenfél meg is bosszulja. Mindenből tanulunk így ezekből is levonjuk a tanulságokat. A két győzelemhez gratulálok fiúk! Megyünk tovább előre, és készülünk a következő fordulóra. Hajrá Kaszások!!!

 

Gyermek Bajnokság 5. forduló

2024.02.03. szombat

Darázsfészek Kosárlabda Csarnok (1104 Budapest, Harmat utca 88.)

Játékvezetők: Kara Zsombor, Koncz Ádám, Bíró Brigitta

 

Kaszás Girls – Kaszás Boys 43-60 (10-9, 7-24 [8-7] 5-14,13-6)

Smohai 12, Madacsay 10, Ciráki 8, Jankovits 7, Gerhardt 5, Győre 5, Digruber 5, Korfanti 3, Mózes 2, Gacsályi 2, Kozák 1, Gulyás 0

 

Kaszás Boys – Kőbányai Darazsak/B 56-52 (6-8, 15-7 [3-7] 20-13, 12-17)

Smohai 12, Digruber 6, Nemes 6, Győre 6, Mózes 6, Korfanti 5, Kozák 4, Gacsályi 4, Madacsay 4, Ciráki 2, Gerhardt 2, Gulyás 0






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…