Fiú U11: Kellemetlen

Abban reménykedtünk, hogy az előző hetek hányattatásai után, szebbik arcunkat mutatjuk majd ebben a fordulóban. De, ehelyett még mélyebbre csúsztunk abban a bizonyos gödörben! Amúgy is kevesen voltunk, ill. több olyan dolog is történt az első mérkőzés előtt, amely nem volt jó hatással a csapatra, így hiába volt partiban 5-6 percig mindkét váltásunk, utána csere nélkül, faultproblémákkal, már nagyon nehéz volt!

Korán eldőlt a találkozó, próbáltuk túlélni a dolgot, hogy legalább tartalékolni tudjunk a második meccsre, de ennek az lett a vége, hogy szinte ellenállás nélküli védekezésünket jól megszórták az újpesti srácok. Kellemetlen perceket éltünk meg, de ez is a versenysport része!

Nyilvánvaló volt, hogy ebből a helyzetből nagyon nehéz lesz felállni és most nem is sikerült. Tisztességesen végignyomtuk a második meccset, de ennyivel jobb volt a Budafok!

Jól jön majd a téli szünet, hogy rendezni tudjuk a sorainkat és bizonyos dolgokat át is értékeljünk!

 

2025. december 13. szombat

Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

 

Első mérkőzés

Újpest-MT/A – Óbudai kaszások/A 103-36 (15-8, 29-15, 29-2, 30-11)

Bánkúti 3, Dalloul, Dorka 4, Háry 6, Kamareddine, Radácsi 2, Sáhy 20/3, Tamás 1, Veres

 

 

Második mérkőzés

Budafoki Békák – Óbudai Kaszások/A 66-42 (19-6,19-18, 17-10,11-8)

Bánkúti 3, Dalloul 2, Dorka 2, Háry 9/3, Kamareddine 2, Radácsi 3/3, Sáhy 18, Tamás 3, Veres






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…