Fiú U11/B: Csoportgyőzelem a fa alá!

Közel egy hónapot követően ismét a Mádi utcában volt jelenésünk, ezúttal a 3. kenguru fordulót rendezték itt a mi csoportunknak. A pálya talaja továbbra is kosárlabdára alkalmatlan, aki felgyorsít nem tud megállni rajta, csak nagy nehézségek árán, annyira csúszik. A betegséghullám nem kímélt bennünket(sem) még ma reggel is érkezett rossz hír, hogy láz miatt újabb játékos dőlt ki. Mindezektől függetlenül igyekeztünk szebb, és tudatosabb kosárlabdát bemutatni mint a 2. fordulóban. A Zuglói Sasok hasonló játékerőt képviseltek, így az egész meccsen nem alakult ki nagyobb különbség a két csapat között. Sok technikai hiba jellemezte a meccset mindkét oldalon, de szép számmal akadtak jó megoldások is. Tudtunk kosarat szerezni egyéni akcióból, alapvonali bedobásból, és gyorsindítás után is, ez mindenképp megsüvegelendő. Védekezésben is fejlődtünk az 1-1 elleni szituációknál, de az ember megtalálása még mindig nehezen megy. Vincze-Pap Zsombor szép kosarakkal jelentkezett főleg az első negyedben, míg a debütáló Xuan Henry legalább 15 lepattanó labdát szedett össze ami nagy segítségére volt a csapatnak. Mindenkinek megvolt a szerepe ahol tudott segíteni, és mind a 10 játékos ponttal segítette ezt a kiizzadt győzelmet. Nehéz volt, de annál nagyobb volt az öröm a végén!

 

Mi dupláztunk, tehát rögtön jött a második mérkőzés, ahol egy lánycsapattal mértük össze a tudásunkat, ők voltak a Kéksárga Okapik. Itt végig kézben tartottuk a mérkőzést, úgy gondolom, hogy egy percig nem forgott veszélyben a győzelmünk. Lendületesen hoztuk át a labdát a támadó térfélre és ott vagy a labdás be is fejezte a támadást, vagy leosztotta és ebből szereztük a kosarat. Jól működött a védekezésünk a lányokat sok hibára kényszerítettük. A megszerzett labdákkal sáfárkodhattunk volna jobban is, de itt már kiütköztek a fáradtság jelei, ezért nem hibáztathatom a srácokat. A büntetődobásokon még van mit javítani, de hála istennek most nem ezen múlt a győzelmünk. A félidőben több mint biztató volt a 27-12-es állás. A harmadik negyedben egy kicsit megállt a gépezet, több buta hibát is elkövettünk, aminek labdavesztés lett a vége, így egy szerény 7-6 lett ez a játékrész. Az utolsó 10 percben aztán már csak a különbséget kellett tartani, de a srácok növelték is, leginkább a remek napot kifogó Kamareddine Ludvignak köszönhetően aki 16 egységgel terhelte meg az Okapik hálóját emellett jól is védekezett, és irányította a társait. Bár mindenki dicséretet érdemel, azért szeretném kiemelni a 2017-es születésű Tesics Patrikot is aki abszolút nem volt megilletődve, és a két meccsen több jó megoldás mellett 6 pontot is szerzett.

 

Sikerült tehát csoportgyőzelemmel zárni az évet!  Januárban folytatjuk, addig is mindenkinek Kellemes Ünnepeket!

 

2025.12.14 – Vasárnap

Budapest, X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium

Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Jakab Nándor, Pfundt Árpád  (Kővári Gyula)

 

Óbudai Kaszások/B – Zuglói Sasok  41-39  (9-11,13-15,8-5,11-8)

Óbudai Kaszások/B: Vincze-Pap 12/3, Góman 6, Tóth 6, Dombóvári 2, Kamareddine 5, Xuan 3, Lénárt 2, Barna-Lázár 2, Nagy 2, Tesics 1

 

Kéksárga Okapik – Óbudai Kaszások/B   27-48  (2-10,10-17,6-7,9-14)

Óbudai Kaszások/B:  Kamareddine 16, Góman 7, Xuan 5/3, Tóth 5, Tesics 5, Barna-Lázár 4, Dombóvári 4, Nagy 2, Vincze-Pap, Lénárt

 

 






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…