Fiú U11/Dűlő: Keserédes forduló

1. mérkőzés 

Vasárnap délután vívtuk a 7. fordulót, ám ezúttal a legjobbjaink nélkül, így fiatalabbakkal feltöltve a keretet nem lehettek vérmes reményeink. A találkozó során végig érvényesült az ellenfél nagyobb gyorsasága, és pontosabb játéka, míg mi nagyon sok labdát adtunk el, ebből sokat indokolatlanul. Pár játékosnál megjelent a bátortalanság, ez leginkább lépéshibákban, és rossz döntésekben mutatkozott meg. Ilyen összeállításban még nem játszottunk tétmeccset, és ez sajnos magával hozta, hogy a begyakorolt figurákat, felállásokat nem tudtuk a pályán megmutatni. A mérkőzés a felénél már eldőlt, ezért azt kértem, hogy legyen az a cél, hogy kevesebbet kapunk, és többet dobunk a 2. félidőben ezzel csökkentve a különbséget. Ez legalább sikerült, ami némi vigaszt jelentett.

 

 

2. mérkőzés 

A második mérkőzésen a Római Kaszások csapatával játszottunk kollégám, és tanítványaim ellen. Ilyen elrendezésben sajnos borítékolva volt az eredmény, ennek ellenére, jól küzdöttek a srácok, és jobban is játszottak mint az első meccsen. Sőt, az első negyed meglepően szorosan alakult, hiszen csak 2 pont volt a hátrányunk. A 2. negyedtől érvényesült a papírforma, és az erősebb keretet felvonultató Római csapat elhúzott. Említést érdemel viszont a félidőben bedobott 9db büntető ami szép teljesítmény! Támadásban nem igazán tudtunk hatékonyak lenni, egyedül Jankovits Vince tudott extrát mutatni, így 11 ponttal ő lett a legjobb dobó!

 

 

Összegzés: A fiatalabb 2014-esek számára jó erőpróba volt, hogy belekóstolhattak a B csoport küzdelmeibe. Reméljük az utolsó fordulóban ismét teljes kerettel szállhatunk harcba. A forduló pedig azért keserÉDES, mert a mai játéknap után a Római csapatunk már csak egy győzelemre van a Jamboree-ba való jutástól!

 

 

Időpont: 2024.04.14 – Vasárnap

 

Rendező: MKOSZ

Helyszín:  Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

Első mérkőzés:  14:00

MAFC Grosics – DŰLŐI KASZÁSOK    75:25 (22-7, 18-2 (büntetők:7-4), 15-7,13-5)

Kaszások: Schletter Benedek 4, Jankovits Vince 4, Korfanti Márk 4, Gulyás Levente 4, DORKA DOMONKOS 3, Lakatos-Zvada Vince 2, Poteczki Ruben 2, Lengyel Mátyás 1, SZEDLÁR BENCE 1, Gacsályi Boldizsár, Ondrisek Ábel, Szobota Áron

 

Második mérkőzés:  17:00

DŰLŐI KASZÁSOK – Római Kaszások   31-79   (10-12, 2-17 (Büntetők 9-9) 8-23, 2-18)

Kaszások: JANKOVITS VINCE 11, KORFANTI MÁRK 4, Poteczki Ruben 3, Schletter Benedek 3, Gacsályi Boldizsár 2, Dorka Domonkos 2, Szedlár Bence 2, Ondrisek Ábel 1, Gulyás Levente 1,  Lakatos-Zvada Vince 1, Lengyel Mátyás 1, Szobota Áron






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…