Fiú U11/R: Irány a B csoport!

A Kenguru Bajnokság 3. fordulójában a Budapesti Honvéd/A csapatával játszottunk először. A 2. forduló óta nagyon vártuk már, hogy újra mérkőzés legyen. A srácok nagyon határozottan kezdték el a meccset, fegyelmezetten, precízen csinálták meg amiket gyakorlunk az edzéseken. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen az első félidőben már 42-18-ra vezettünk. Sikerült 7 ponttal növelni az előnyünket a félidei büntetőkkel, még várunk a 100%-os büntetőzésre. ????

A második félidőt is sikerült koncentráltan kezdeni, de itt már előfordult 1-2 figyelmetlenség védőoldalról és támadásban is kimaradtak közeli helyzeteink. Az utolsó negyedben már eléggé kiengedtünk, és nem nagyon sikerült az első félidei pontzáport fenttartani, de így se kellett aggódnunk, mert a magabiztos előnyünket nem fenyegette az ellenfél.

Sikerült jól elkezdeni ezt a mérkőzést és végig tartani az előnyünket. Nagyon örülök, hogy védekezésben tudtunk fejlődni és sok-sok labda szerzést köszönhetűnk a kemény közeli védekezésnek. Támadásban is egyre tudatosabban játszunk, kezdi mindenki megérteni, hogy mikor, hova, miért kell menni. Bár sok helyzetünk volt, amit kihagytunk, ezen is fogunk a jövőben dolgozni, hogy minden üres közeli helyzetünket bedobjuk. Gratulálok srácok a győzelemhez!!! Csak így tovább!

 

Kenguru Bajnokság 3. forduló

2023.12.02. szombat

Helyszín: Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok (1103 Budapest Kada utca 27-29.)

Budapesti Honvéd/A – Római Kaszások 34-70

(5-19, 8-16,[5-7]10-18, 6-10)

Játékvezetők: PETRIK BOGLÁRKA, SZILÁGYI ZSOLT JÓZSEF

GERHARDT 15, NEMES 12, FARKAS 11, SOMAHI 11, Madacsay 5, Onczay 5, Kulcsár 4, Győre 4, Fülöp 2, Digruber 1, Lakatos 0, Ciráki 0

 

Második mérkőzésünket a MAFC Grosics csapata ellen játszottuk. Mivel mi pihentünk a két meccs között így megtudtok nézni, hogy milyen a MAFC. A srácok nagyon figyelmesen nézték a játékosokat kire kell majd odafigyelni. Sikerült is jó lendülettel elkezdeni a mérkőzést, könnyű kosarakkal ellépni az ellenféltől, viszont védőoldalon belealudtunk sokszor és a fejünk fölött lőtték előre a labdákat. A második negyedben igaz, hogy sok kosarat tudtunk dobni, de az ellenfél még többet. Jók voltak a támadásaink, de védekezésben elkezdtünk feleslegesen csapkodni, lemaradtunk az embereinkről, amikből mindig büntetőt tudtak dobni.  A harmadik negyedben újra sikerült elkapni a fonalat, és egymás után dobni a kosarakat, itt védekezésben újra tudtunk változtatni és mindössze 5 pontot engedni az ellenfél csapatának. Az utolsó negyedben kiengedtünk védekezésben és nem sikerült már koncentráltan védekeznünk, támadó oldalon sem sikerültek koncentráltan befejezni a támadásainkat.

Sikerült a C csoportban mind a két mérkőzést megnyernünk, így irány a B csoport. Megint megtettünk egy lépést a célunk felé. A srácok megérdemelték a két győzelmet, mert rengeteg munkát tesznek bele hétköznap, és hétvégén megmutatták ezt a mérkőzéseken. Nagyon sok munka vár még ránk, de jó úton haladunk előre. A mérkőzésen nem lehet kiengedni csak azért, mert sok ponttal vezetünk, fegyelmezettnek kell maradni az utolsó percig. De minden egyes lejátszott mérkőzés után a meccsrutinjuk a srácoknak jobb lesz.

Gratulálok a második győzelemhez is!!! Irány a B csoport, ahol a cél változatlan. HAJRÁ KASZÁSOK!!!

FARKAS 17, NEMES 8, MADACSAY 7, Gerhardt 5, Smohai 5, Onczay 4, Kozák 4, Fülöp 4, Győre 3, Kulcsár 3, Ciráki 3, Lakatos 0

Római Kaszások – MAFC Grosics 63-49

(16-7, 14-14,[4-7] 20-5, 9-16)

Játékvezetők: VASS DÁVID ÁRON, KUTRIK ANDREA

 






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…