Fiú U12: Győzelem az „A” csoportban!

Győzelem az „A” csoportban!

 

Végre úgy várhattunk egy fordulót, hogy nem voltunk tele hiányzókkal. Bár voltak betegségből visszatérők és Gyuszi nem volt velünk, de azért összességében azt mondhatjuk, hogy végre nagyjából komplett kerettel vágtunk neki a megmérettetéseknek!

A Vasas ellen a tisztes helytállás volt a cél, legutóbb bántóan nagy különbség volt a két csapat között. Örömteli, hogy sikerült 10 pontot lefaragni két hónap alatt, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy többen úgy öltötték fel magukra a Kaszásos mezt, hogy alig voltak edzésen, olyan is volt, aki 2 hét után ma tért vissza. A Vasas győzelme ugyan nem forgott veszélyben, mégis bizakodva vártuk a második meccset.

A Kőbánya elleni mérkőzés több szempontból is pikáns volt. Régóta célunk volt már, hogy végre győzni tudjunk ellenük, ami azonban még talán ennél is fontosabb volt, hogy egy óbudai siker esetén, óriási hajrát bemutatva, megkaparinthattuk volna a budapesti régió 3. helyét. Igazi hullámvasút volt ez a meccs! Bár végig vezettünk és a lefújás előtt 7 perccel volt már közte 14 pont is, egészen elképesztő végjáték kerekedett belőle. Sajnos sok buta hibát követtünk el, de ez mit sem von le a hazai csapat elképesztő hajrájából. Szerencsére 2 pontocska megmaradt, így minden okunk megvan az ünneplésre, de van miről beszélnünk a srácokkal ????

Év eleje óta ezért küzdünk, dolgozunk, hogy meccset tudjunk nyerni az „A” csoportban. Sok kudarc és nehézség övezte az utunkat, de végre sikerült! Nagyon nagyot hajráztunk a szezon második felében! Jár a pacsi a srácoknak, de aztán folyatjuk tovább a munkát, hiszen a bajnokság hajrája még hátravan! Köszönjük szépen a szurkolást és a szülők támogatását! Hajrá Kaszások!

 

Első mérkőzés:

2025. május 4. 14:00 – Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok

VASAS AKADÉMIA U12 – ÓBUDAI KASZÁSOK/A: 75-31 (21-6,24-10,17-9,13-6)

Kaszások: MADACSAY 4, KULCSÁR 4, Gál 2, Gulyás, Gerhardt 2, Gacsályi, Lengyel, Szobota, JANKOVITS 6, SMOHAI 7, Poteczki 2, KORFANTI 4.

 

Második mérkőzés:

2025. május 4. 17:00 – Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok

ÓBUDAI KASZÁSOK/A – KŐBÁNYAI DARAZSAK/A: 63-61 (18-11,19-13,13-12,13-25)

Kaszások: MADACSAY 3/3, GYŐRE 8, GÁL 2, KULCSÁR 7/3, Mózes 2, LAKATOS-ZVADA 6, Lengyel 2, SMOHAI 13, NEMES 13/3, Onczay 4, Sovány 2, Molnár 1.






Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…