Fiú U12: Megnyertük a Szakmai Tornát!

Mivel az összes ellenfelünket meg sem tudtuk nézni, nem lehettünk magabiztosak, és az erőviszonyok sem voltak egyértelműek. Mégis megfogalmaztuk magunknak, hogy mindhárom meccset meg akarjuk nyerni. Nagyon vártuk ezt a tornát és ez a srácokon is érezhető volt.

Az első meccsünket a BL Basket csapatával játszottuk, akik fekete lóként érkeztek a tornára. Egyáltalán nem tudtuk, hogy mire számítsunk tőlük. Ahogy elkezdődött a meccs, az rajzolódott ki, hogy nem véletlenül jutottak el ide és volt 1-2 kifejezetten ügyes játékosuk is. Azonban az is látszott, hogy nagyobb intenzitáson pörgünk és ezt a sebességet nem tudták felvenni. Bár a két csapat közötti különbség folyamatosan nőtt, ellenfelünk végig példamutatóan küzdött, mindenképpen jár nekik a gratuláció, mert jó kis meccset játszottunk velük!

A második meccsen a Sopron csapatával sorsolódtunk össze, akik szintén megnyerték az első meccsüket. Izgatottan vártuk az összecsapást, mert úgy sejtettük, hogy ezen a meccsen dőlhet el, ki is lesz a torna végső győztese. Ennek megfelelően, kifejezetten fegyelmezetten és jó védekezéssel kezdtük a mérkőzést, amire nem volt válasza a soproni fiúknak. 30 pontos előnyre tettünk szert az első félidőben, elégedetten várhattuk tehát a folytatást. Nem tudom, hogy a túlzott elégedettségnek köszönhettük-e, hogy ennyire visszaesett a teljesítményünk, vagy egyszerűen nem bírtuk a saját tempónkat. Ez már a második meccsünk volt lehet kicsit kijött a fáradtság is, Mindenesetre a jelenséggel mindenképpen foglalkoznunk kell, hiszen a győzelmünk nem forgott veszélyben, de a második félidő gyakorlatilag döntetlennel végződött.

A harmadik meccset is jól kezdtük, hiszen magabiztosan húztuk be az első negyedet, mégis a második 8 perc marad emlékezetes, hiszen a srácok úgy hozták le a második negyedet, hogy nem kaptak egy kosarat sem. Szerettük volna, ha ezt a meccset végig fókuszálva, nagyobb teljesítmény visszaesés nélkül megnyerni, ez volt a második félidőre kitűzött terv. Talán a harmadik negyedben volt egy pár perces rövidzár, de ezt leszámítva, jó teljesítménnyel és jó szájízzel zártuk le a tornát.

Szuper tornát játszottunk, innen is szeretnénk gratulálni az összes résztvevő csapatnak. Jó volt egy kicsit kitekinteni a budapesti régióból, hiszen itt már minden csapat ismeri már egymást. Örülünk, hogy úgy értük el ezt a sikert, hogy mindenki pályára tudott lépni, így tényleg az egész edzőcsoport magáénak érezheti a torna megnyerését. Mindamellett, hogy nagyon kellett ez a pozitív élmény a csapatnak, továbbra is látjuk a hiányosságainkat, tehát egyáltalán nem dőlünk hátra. Inkább abban bízunk, hogy új lendülettel, még többet fejlődünk majd a következő időszakban. Köszönjük szépen a szurkolást és a szülők támogatását! Hajrá Kaszások!

 

Első mérkőzés:

2025. január 25. 10:00 – BEAC Csarnok

ÓBUDAI KASZÁSOK/A – BL BASKET SE: 97-36 (31-7,35-17,25-8,6-4)

Kaszások: MADACSAY 9, Lengyel 1, Ciráki 18, Győre 14, Korfanti, Poteczki 3, Kulcsár 3, SMOHAI 21, NEMES 14, Gerhardt 4, Sovány 2, Jankovits 8.

 

Második mérkőzés:

2025. január 25. 15:00 – BEAC Csarnok

SOPRONI SPORTISKOLÁS BIVALYOK – ÓBUDAI KASZÁSOK/A: 39-69 (4-31,18-21,11-10,6-7)

Kaszások: MADACSAY 11/3, MÓZES 5, Ciráki 9, Győre 2, Gulyás 5, Lengyel, SMOHAI 12, Kulcsár, NEMES 11, Gerhardt 4, Szobota 4, Lakatos-Zvada 6.

 

Harmadik mérkőzés:

2025. január 26. 11:30 – BEAC Csarnok

ÓBUDAI KASZÁSOK/A – MEAFC CÁPAKÖLYKÖK: 40-98 (7-32,14-23,12-24,7-19)

Kaszások: Madacsay 4, MÓZES 13, Ciráki 8, Győre 4, Molnár 7, KORFANTI 6, Gacsályi 2, SMOHAI 15, NEMES 15/6, Gerhardt 3, Sovány 1, Lakatos-Zvada 8.






Hasonló tartalmak

  • A támadójátékunk végre gyorsult, hamarabb kerül fel a labda a támadó harmadba erre lehet építeni! A helyzetkihasználás lehetett volna pontosabb is, de ez most nem osztott nem szorzott.…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-02-09 Kezdés: 10:00


  • A kitűzött 50 ponthatár feléig jutott a másik csapat, minden negyedben 10 pont alatt tudtuk tartni őket. Örülök, hogy túl tudtunk lendülni a múlt meccsen, ezt az önbizalmat…

    Bajnokság: Országos Serdülő Bajnokság

    Időpont: 2025-02-08 Kezdés: 13:00

  • Bár sosem jó mérkőzést veszteni, főleg nem így, én nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy így le tudták győzni magukat, és ekkora hátrányból egy olyan csapatot is aki…

    Bajnokság: Országos Serdülő Bajnokság

    Időpont: 2025-02-06 Kezdés: 18:15

  • A szezon lényegi részét kezdtük el, nagyon jó alaphangot sikerült adnunk, igazi csúszós-mászós, küzdős hazai győzelemmel! Külön öröm, hogy az év eleji mérkőzést alkamunk nyílt rendezni!

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-02-05 Kezdés: 18:15