Fiú U12: Tornagyőzelem Sopronban

5 héttel korábban sikerült a srácoknak kivívni az ország legjobb 16 csapatának rendezett Szakmai Torna sorozatra történő kijutást, amelynek soproni csoportjába kerültünk beosztásra, a Vásárhely, Nyíregyháza és a rendező Sopron mellett. Már pénteken leutazott a csapat Sopronba, ahol egy finom vacsora után rövid városnézéssel hangolódtunk az előttünk álló hétvégére.

Szombat reggel 10 órakkor rögtön a szervező Soproni Sportiskola csapat ellen játszottunk. Sok hibával és némileg megilletődve kezdtük a mérkőzést, de az első negyed végén és második negyed elején szerzett zsinór 8 Bence és 10 Bertin ponttal sikerült nagy előnyt kialakítanunk. A kezdő 6-os sokat javult a második félidőre, így volt, hogy 30 pont fölé kúszott a különbség, majd végül ellenfelünk nagyszerű hajrájával kialakult a 61-84-es végeredmény.

A második meccsünket a Vásárhely ellen játszottunk. A mérkőzésen célunk volt, hogy picit többet járjon a labda, és kerüljük a felesleges leütéseket. Az első negyedben mind a 6 pályára lépő játékos kosarat szerzett, ami külön öröm volt számomra, ráadásul ellenfelünket 10 pont alatt sikerült tartanunk. A második negyed elején ellenfelünk 10-es játékosával nem tudtuk tartani a lépést, így 19-22-re elvesztettük a negyedet. A második félidő elején ismét célunk volt a nagyszerűen játszó Papp Endre levédekezése, aki ellen végül Fülöp bizonyult a leginkább hatékonynak, és 23 dobott ponttal megnyertük a játékrészt. Az utolsó negyedben Bertin, Petya, Daru és Csizi volt eredményes, így alakult ki a 88-57-es végeredmény.

Amikor szabadidőnk engedte, akkor is a kosárlabda volt a középpontban, ugyanis Sopronban rendezték meg az idei U18-as fiú Országos Bajnokság 8-as döntőjét, ahol a szombati napon két elődöntőbe is bele pillanthattak a srácok.

Vasárnap a Nyíkse Tűzgolyók/A csapata ellen zártuk a tornát. Bubu  és Fülöp kapott külön feladatot a meccs elején védekezésben, amelyet némi fegyelmezetlen megmozdulás ellenére szépen végrehajtottak. Az első 8 percben Zentai Peti, Hamza, Bence és Fülöp felelt a pontokért, majd Berti és Dévai Máté percei következtek, így 20 pontos különbséggel vártuk a második félidőt. A harmadik negyedben kezdett tisztulni a védekezésünk és labdaszerzés helyett hibákra akartuk kényszeríteni az ellenfelünket. Támadásban sok szép befutás helyzetünk volt és labdavezetés közben is egyre több jó döntést hoztunk. Bertin rengeteg assziszttal szolgálta ki a csapattársakat, Hamza, Bence és Daru pedig a lepattanókban jeleskedtek. Végeredmény 47 – 82 ide.

Gratulálok minden pályára lépő csapatnak, akik eljutottak a tornára, mi nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen programmal zárhattuk le az U12-es szezont.

 A csapatnak hatalmas elismerés, de nem csak a hétvégén nyújtott teljesítményhez, hanem az egész éves versenyzéshez, amellyel megalapozták a mostani sikert. Minden fordulón nagyszerű versenyzőként léptek pályára a fiúk, és így 7 alapszakasz forduló alatt 5 alkalommal az ’’A ’’csoportban edződhettünk. Csapatként sokat tudtunk előre lépni, és ez nem csak a kosárlabda tudásra igaz, hanem a srácok kapcsolatára egymással.

Nagyon élveztük ezt a 3 napot közösén, amelynek lezárása a Junior Országos Döntő megtekintése volt. Remélem mindenkinek további motivációt fog adni a hétvége és hasonló eredményekért dolgozhatunk tovább a jövőben J

 

A Szülőknek ismételten köszönünk mindent!

 

Hajrá Kaszások!

 

2023. május 27.  10:00–  Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok

Soproni Sportiskolás Bivalyok – Óbudai Kaszások / A 61 – 84 (15- 22, 13-22, b: 6-4, 10-20, 17-16)

Kaszások: KONECSNYI B 27, ZENTAI P 11, BALPATAKI B 17, DARÓCZI G 10, Sándor F 2, Jánosi G 2,  Ollai P 4, Dévai M, Udvardi- L G 2, Pataki B 5, Aziz H, Pál S 2

 

2023. május 27.  17:00–  Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok

Óbudai Kaszások/ A – Vásárhelyi Gepárdok 88 – 57 ( 25-6, 19-22, b: 7-7, 24-11, 13-11)

Kaszások: KONECSNYI B 16, Zentai P 8, BALPATAKI B 10, DARÓCZI G 11, SÁNDOR F 9, Jánosi G 3, Ollai P 2, Pál S 1, PATAKI B 6, AZIZ H 17, Köcse K 1, Csizmazia K 5

 

2023. május 28.  10:00–  Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok

Nyíkse Tűzgolyók/ A – Óbudai Kaszások / A 47 – 82 (16 – 22, 5-17, b:2-5, 12-16, 12-22)

Kaszások: KONECSNYI B 12, ZENTAI P 15, BALPATAKI B 11, Daróczi G 4, SÁNDOR F 6, DÉVAI M 13, Ollai P 4, Köcse K 4, Pataki B, AZIZ H 11, Csizmazia K, Udvardi-L G 4

 






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…