Fiú U12/A: Az első igazi erőpróba!

Hétvégén kezdtük meg szereplésünket az Országos Gyermek Bajnokságban. Bár játszottunk felkészülési meccseket, sőt egy nemzetközi tornát is sikerült szerveznünk a srácoknak, az első igazi erőpróbánk most hétvégén volt. Már csak azért is, mert most hétvégén jött el végre az a várva várt helyzet, hogy szinte teljes kerettel tudtunk pályára lépni. Nándi, kéztörése miatt még mindig hiányzik, de rajta kívül mindenki ott tudott lenni. Kíváncsian vártam, hogyan teljesítünk, mert a felkészülésünk során maradt bennem hiányérzet.

Az első mérkőzésünket a Vasassal játszottuk, ami tökéletes alkalom arra, hogy lemérjük, hogy sikerült-e fejlődnünk és közelebb kerülnünk hozzájuk. Az első félidő egészen jól sikerült, 12 pontos hátrányban voltunk a nagyszünetre. Már itt is érezhető volt, hogy nem vagyunk elég hatékonyak támadásban, de ezt még betudhattuk a kifejezetten magas színvonalú védekezésnek. A folytatás már kevésbé volt tetszetős. Ahogyan telt az idő, egyre többet hibáztunk, amit ellenfelünk könyörtelenül ki is használt. Az olló szépen lassan kinyílt, aminek köszönhetően a vége simább lett, mint szerettük volna.

A második meccsünk volt az a találkozó, amit igazán szerettünk volna megnyerni, hiszen 1 győzelem már azt jelentette volna, hogy maradunk az „A” csoportban. Bár nem kezdtünk rosszul, de a mérkőzés elejétől kialakult az a helyzet, hogy futnunk kellett az eredmény után. Védekezésben ismét egészen jó dolgokat csináltunk, de ami már intő jel volt, hogy a támadásaink nagyon akadoznak. Mindezek ellenére a 3. negyedben, nagy küzdéssel és jó játékkal úgy sikerült feljönnünk 1 pontra úgy, hogy ellenfelünk jobbik összeállítása ebben a játékrészben volt a pályán. Reálissá vált tehát, hogy az utolsó 8 percben meg tudjuk majd fordítani a meccset, de sajnos nem sikerült és így 2 vereséggel, a „B” csoportban folytatjuk a bajnokságot.

 

Nagyon tanulságos torna volt a számunkra! Vannak biztató dolgok, amik jó alapot jelenthetnek. Innen lehet és kell is építkezni, hiszen sok hiányosságot és hibát hozott fel a felszínre ez a két megmérettetés. Tudjuk, hogy mire kell fókuszálnunk és biztos vagyok benne, hogy partnerek lesznek a srácok az előttünk álló munkában! Nem lehet más célunk, mint visszajutni a legjobbak közé!

 

Első mérkőzés:

2024. október 12. 9:00 – Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok

VASAS AKARDÉMIA U12 – ÓBUDAI KASZÁSOK/A 66:35 (9-6,20-13,21-8,16-8)

Kaszások: Madacsay 3, Mózes 1, Ciráki 7, Győre 5, Gulyás 1, Sovány, Smohai 1, Nemes 4, Szobota 1, Jankovits 4, Gerhardt 2, LAKATOS-ZVADA 6.

 

Második mérkőzés:

2024. október 12. 12:00 – Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok

ÓBUDAI KASZÁSOK/A – KŐBÁNYAI DARAZSAK/A 48:59 (13-20,17-16,15-10,3-13)

Kaszások: Madacsay 7/3, Mózes 3, Ciráki 6, GYŐRE 10, Gulyás, Sovány, Smohai, Nemes 2, Szobota 3, Jankovits 4, Gerhardt 2, LAKATOS-ZVADA 11.






Hasonló tartalmak

  • Ebben az összetételben teljesítettünk egy célt és december 16 óta a legalacsonyabb dobott ponton tartottuk a hazaiakat! Mindent beleszámítva ez dícséretes! Sajnos a 40 dobott pont még serdülő…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-16 Kezdés: 15:15

  • Rakkolós mérkőzés volt, nagyon pozitív hogy jobban tudtunk kijönni ebből, ez idén még nem sikerült! Egyik szemünk sír, hogy már nem volt tétje az utolsó 5 győzelmünknek, a…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-04-06 Kezdés: 15:15

  • Keserű, hogy egy ilyen szezon végén nem tudtunk sikert ünnepelni, viszont amennyi viszontakság érte a csapatot egészen emberfeletti teljesítményt mutatott a társaság. Büszkeség, hogy egy jó küzdőszellemű, egységes…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-29 Kezdés: 14:00

  • Lendületes meccsen nyertünk mint legutóbb, így egy újabb nagy skalp került a kezünkbe, sajnos már kevesebb jelentősséggel számunkra.

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-03-28 Kezdés: 19:45