U12-es ’’A’’ csapatunk zsinórban a harmadik A csoportos megmérettetésére készülhetett a hétvégén. A legutóbbi alkalommal két emlékezetes hosszabbításos meccset játszottunk ahol sikerült kiharcolnunk a bent maradást.
A Vasas ellen ez volt az idei harmadik összecsapásunk. Eddig mindkétszer a piros – kékek jöttek ki győztesen a párharcból, mind két alkalommal nagyon izgalmas végjátékban. Jó iramban kezdte a mérkőzést a Dévai, Zenati, Ollai, Bubu, Hamza kezdő ötös, és habár az eredményen nem látszódott, rengeteg helyzetet sikerült kialakítanunk gyors passzjáték után. Hamza korai 3 faultja miatt hamar cserélni kellet, de Soma is jól szállt be. A 6-8-as kezdő negyed után percekig fej-fej mellett haladtak a csapatok, azonban 4 perc után egy 11-0-ás rohanást sikerült összehozni a srácoknak Bence, Bertin, Daru pontjaival. 26 pontot szorgoskodtunk össze, amelyben nagy szerepe volt többek között Bertin és Daru labdaszerzéseinek, Bence lepattanóinak, amelyekből könnyű kosarakat tudtunk szerezni. Félidőben csak 4 kosarat tudtunk szerezni, de a harmadik negyedben sikerült minden téren előre lépnünk és 12 pontot szereznünk a két Peti vezetésével. A záró játékrészben picit döcögött a játék, de a védekezésben továbbra is magabiztosak tudtunk maradni, amelynek köszönhetően sikerült 60 – 52-es győzelmet aratnunk.
A Kőbánya ellen már játszottunk, akkor pár pontos győzelmet arattunk egy kiélezett mérkőzésen, így tudtuk, hogy jó csapatról van szó, fel kellett kötnünk a gatyánk a rövid pihenő után. Egál első negyeddel kezdődött a mérkőzés, Rácz játéka ellen nem találtunk fogást, aki 12 pontot dobott nekünk 8 perc alatt, míg nálunk Hamza, Peti, Daru és Petya volt eredményes. Ahogy a Vasas mérkőzésen, most is a második negyed bizonyult sorsdöntőnek. Bertin, Bence, ULG, Márk, Fülöp és Daru 29! pontig meg sem állt, így magabiztos előnnyel álltunk oda a félidei büntetőkhöz. Ahogy ilyenkor ez lenni szokott, a magabiztosság tovább lendített minket és 9-en is értékesítették a dobásaikat. Ellenfelünk azonban nem adta fel egy percre sem, a harmadik negyedben nagy kapaszkodásba kezdtek a Darazsak és 9 pontra vissza is jöttek, de innen ismét csak növekedett a különbség és egy 13-22-re megnyert utolsó negyeddel kialakult az 54-75-es végeredmény.
A karácsonyi pihenő után sikerült hamar visszaállnunk a rendes kerékvágásba és ez meglátszódott a mai teljesítményen. Koncentrált és fegyelmezett volt mindenki, ráadásul nagyon sokat léptünk előre passz játékban! Örülök az eredményeknek, de nem szabad visszavennünk a munkából, hiszen egy nagyon erős bajnokság az idei, ahol az első 5 csapat nagyon egy szinten mozog.
Gratulálok minden pályára lépő csapatnak! A szülőknek ismételten köszönjük a kitartó támogatást! : )
2023.01.22. 15:30 – Darázsfészek Kosárlabda Csarnok (1104 Budapest, Harmat utca 88.)
Óbudai Kaszások/A – Vasas Akadémia U12 60-52 (6-8, 26-11, b:4-5, 12-13, 12-15)
Óbudai Kaszások: BALPATAKI 15, OLLAI 8, Daróczi 6, Zenati 6, KONECSNYI 14, Sándor 4, Dévai 3, Udvardi-L 1, Pál 1, Dalloul 1, Pataki 1, Aziz
2023.01.22. 15:30 – Darázsfészek Kosárlabda Csarnok (1104 Budapest, Harmat utca 88.)
Kőbányai Darazsak/A – Óbudai Kaszások/A 54 – 74 (14 -10, 9-29, b:3-9, 15-4, 13-22)
Óbudai Kaszások: BALPATAKI 9, Ollai 6, DARÓCZI 12, ZENTAI 7, KONECSNYI 14, SÁNDOR 9, Dévai 4, Udvardi-L 5, Pál 1, Dalloul 3, Pataki 1, Aziz 3