Fiú U12/A: Ma máshol járt az eszünk, de a szívünk.

Több sebből is véreztünk ebben a fordulóban, sok hiányzónk volt, nem is tudtunk teljes létszámmal kiállni a mérkőzésre. Ez azonban nem mentség a jelenlévők számára a gyenge kezdésre. Görcsösen játszottunk, sokat állt a labda egy embernél, védekezésben pedig figyelmetlenek voltunk, főleg a visszarendeződés tekintetében, ennek okán sok könnyű kosarat kaptunk. Ma megérdemelten győzött a MAFC, sokkal éretteb kosárlabdát mutattak, mint mi, de nem emiatt nyertek, hanem mert mi azokban a dolgokban sem tudtunk előre lépni a mérkőzés alatt, amit sokat gyakorlunk az edzésen, és amikre a mérkőzés alatt is felhívtuk a figyelmet. Kivételt jelent a lepattanózásunk, ebben sokat léptünk előre az előző fordulóhoz képest! A negyedik negyedben mutatták először jelét annak a srácok, hogy veszik az adást, ekkor gyors és kombinatív akciókat tudtunk vezetni, reméltem ez annak a jele, hogy legalább a következő meccsen tudunk szépíteni.

Ehhez képest sajnos a Vasas elleni találkozót is gyengén kezdtük, hátul a labdanélküli védekezésünket könnyen átjátszották, elől pedig még mindig nem voltunk hajlandóak segíteni egymásnak támadásban. A második negyedet fölényesen nyertük, ebben a negyedben a második kerületiek szórtak el sok labdát, mi pedig megszórtuk őket indításból Berti és Zoli pedig 1:1-ből is villogott. A nap végére bekövetkezett páratlan ötösünk teljes összeomlása, összesen két pontot szereztünk a harmadik negyedben, amivel vissza is hoztuk a piros-kék együttest a mérkőzésbe. Az utolsó játékrészt aztán kevésbé fölényesen, de szintén magabiztosan nyertük, ekkor már mindkét csapaton látszott a fáradtság.

Sajnálom, hogy a játék képe nem adta vissza azt a sok munkát, amit beletettünk az elmúlt három hétben. Lehet, hogy rossz lábbal keltünk, de akkor is bosszantó látni a csapatot elkövetni azokat a hibákat, melyeknek kiküszöbölésén nap, mint nap dolgozunk. Ebben a korosztályban, sőt később is vannak ilyen napok, de nem elégedhetünk meg ennyivel! Remélem tanulunk belőle és a következő fordulóban szebb játékot mutatunk majd! A küzdésünk és az A csoportban maradásunk mindezek mellett viszont dicséretre méltó, ehhez gratulálok a csapatnak! Hajrá Kaszások!

Első mérkőzés:

2024. február 3. 10:30 – Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

ÓBUDAI KASZÁSOK/A – MAFC Gabányi 53:65 (16:17, 10+6 : 18+5; 8:20; 13:5)

Kaszások: Wanjau-Kachubi 4, Konecsnyi 20, FARKAS 8, Fekete 3, Méhes 3, Helfer, Temesi 1, DALLOUL 6, Német 4, Kiss-Hindulák 1, Bognár 3,

 

Második mérkőzés:

2024. február 3. 12:00 – Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

Vasas Akadémia U12 – ÓBUDAI KASZÁSOK/A 54:68 (9:12, 12+7 : 29+6; 15:2; 11:9)

Kaszások: Wanjau-Kachubi 3, KONECSNYI 27, Farkas 2, FEKETE 11, Méhes 5, HELFER 4, Temesi, Dalloul 1, NÉMET 9, Kiss-Hindulák 6, Bognár,






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…