Fiú U12/A: Magabiztos győzelmek, javuló játék!

A Gyermek Kupa első fordulójában első számú csapatunk a B csoportban mérettethetett meg, elsőként a Kiss Lenke KS fiú csapatával. Lehengerlően kezdett az első, ebben a korosztályban nagy rutinnal rendelkező alakulatunk, ellenfelünket állva hagyva 8:41-re (!) nyertük az első játékrészt! Ekkor minden összejött, ezt Hamzah utolsó másodperces távoli dobása is alátámasztotta. Lehetett számítani rá, hogy a továbbiakban azért nem fog minden összejönni, a második negyedben továbbra is jól támadtunk, azonban már voltak megingások mindkét oldalon. A második félidőben viszont kifejezetten szétszórtak voltunk, mind védekezésben, mind a helyzetek kialakításában, végül pedig a befejezéseknél is. A harmadik negyedet el is vesztettük, a feljavuló és szép dolgokat mutató kéksárgák ellen. Az utolsó negyedben Bertin vezényletével újra megiramodtunk, de egyre több hiba csúszott a játékunkba ebben a negyedben is. Az érdemi kérdéseket azonban az első félidőben lezártuk, ehhez és a majdnem három számjegyű dobott ponthoz gratulálok!

A második összecsapást egy meccsnyi pihenő után a Kőbányai Darazsak/A-val játszottuk, akik nagyarányú vereséget szenvedtek első ellenfelünktől, így a mérkőzés elejétől kezdve próbáltunk magunkra koncentrálni, és a saját játékunkat szépítgetni mindkét térfélen. A védekezésünk többnyire rendben volt, de kicsit vasárnapi matiné hangulat kezdett eluralkodni rajtunk, így nehéz volt fáradt fejjel bármit is gyakorolni. Annak viszont örültem, hogy a legtöbben végig teljes bedobással játszottak és még ha sok is volt a pontatlanság, mindig próbáltunk javítani, és sokszor nagyon szép, kombinatív csapatjátéknak is a szemtanúi lehettünk, az egyéni megoldások mellett! Ezen a meccsen sem volt kérdés a győztes kiléte, de a saját játékunkat illetően még sok a javítanivaló, amire szükség is lesz, ha tisztesen helyt szeretnénk állni az A csoportban is, márpedig ez a célunk! Dolgozunk hát tovább! KaszáSOK!

Első mérkőzés:

2023. október 15., 14:00 –Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

KöLöKöS Fiúk – ÓBUDAI KASZÁSOK/A 48:95 (8:41;14:21;{4:5} 11:7;10:22)

Kaszások: WANJAU-KACHUBI 15, KONECSNYI 32, Dalloul 1, Győr 7, FARKAS 10, Soós 3, Fekete, Méhes 8, KISS-HINDULÁK 8, Oláh 2, Helfer 4, Bognár 5,

 

Második mérkőzés:

2023. október 15., 17:00 –Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

ÓBUDAI KASZÁSOK/A – Kőbányai Darazsak/A 66:26 (16:2;20:8;{7:4} 7:5; 16:7)

Kaszások: Wanjau-Kachubi 3, KONECSNYI 13, Dalloul 6, Győr 4, FARKAS 13, Soós 4, Fekete 5, Méhes 7, KISS-HINDULÁK 7, Oláh, Helfer 3, Bognár 1,






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…