Fiú U12/A: Megint hiányzott a jó dobóforma

A Gyermek Kupa utolsó fordulójában már tét nélkül léphettünk pályára, ugyanis a bajnokság korábbi szakaszában már kivívtuk az év végén rendezendő Szakmai Tornán való részvételt. Ez remek lehetőségnek ígérkezett arra, hogy felszabadultan játszunk egy jó meccset a MAFC csapatával, akivel minden fordulóban patinás csatákat vívtunk eddig is. Sajnos azonban hiába csűrtem, csavartam a szavakat, hogy megmutassuk azt a játékot, amire edzéseken, és gyengébb ellenfelek ellen már képesek vagyunk, az első összecsapáson a piros-feketék ellen megremegtek a kezek, a fejeket pedig szintén elborította az adrenalin vagy valami más, de sokszor biztosan nem azt csináltuk, amit kellett volna támadásban. A védekezésünket viszont tudom dicsérni, hiszen ezúttal sem könnyítettük meg az újbudaiak dolgát, egy két rövidzárlatot leszámítva, minden kosárért keményen meg kellett dolgozniuk, ahogyan nekünk is. Sajnálom, hogy a mérkőzés végére a két csapat közötti különbséget torzító eredmény alakult ki, de sajnos a sok elhibázott dobás és kimaradt helyzet, valamint a folyamatos kapaszkodás kimerítette a csapatot, így kicsit összeestünk a mérkőzés végére.

Az ezt követő Kiss Lenke KS elleni mecccsen már sokkal felszabadultabban és bátrabban játszottunk, ami a dobóformánkon is meglátszott. Még mindig hagytunk ki ziccereket, büntetőket meg pláne (16/40), de nem olyan arányban, mint a MAFC ellen (11/36). A lelkünknek jót tett ez a találkozó, hiszen megmutattuk magunknak és a többi résztvevőnek is, hogy tudunk szépen kosárlabdázni.

Sajnálom, hogy ma sem sikerült jó dobóformát mutatnunk egy erőben hozzánk közel álló csapat ellen, ebben mindenképpen fejlődnünk kell. A játék képéhez és a csapat egész éves munkájához gratulálok, mert Budapest második csapataként végezni óriási dolog! De hiszem, hogy Ti ennél még többre vagytok hivatottak, csak nektek is el kell hinnetek magatokról! Remélem a Szakmai Tornán így lesz! KaszáSOK!

Első mérkőzés:

2024. április 21. 15:30 – Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok

ÓBUDAI KASZÁSOK/A – MAFC Gabányi 45:69 (7:16, 16+4 : 10+7; 13:14; 5:22)

Kaszások: Győr, Wanjau-Kachubi 4, Kiss-Hindulák 5, Dalloul 1, SOÓS 2, Oláh 1, KONECSNYI 20, Méhes 1, Balázs 4, HELFER 4, Bognár, Német 3,

 

Második mérkőzés:

2024. április 21. 17:00 – Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok

KöLöKöS Fiúk 28:62 (4:18, 8+2 : 18+5; 11:13; 3:8)

Kaszások: Győr 3, WANJAU-KACHUBI  10, KISS-HINDULÁK 7, Dalloul 3, Soós 4, Oláh 3, KONECSNYI 11, Méhes 4, BALÁZS 9, Helfer 2, Bognár 3, Német 3,

 






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…