Fiú U12/A: Mennyből a Földre

U12-es első számú csapatunk korosztályos bajnokságuk harmadik fordulójában legutóbbi két A csoportos győzelmének köszönhetően ismét a legfelső csoportban versenyezhetett a hétvégén. Ezúttal első ellenfelünk a Vasas Akadémia volt. A 2. kerületiek nem teljes kerettel érkeztek, ahogy mi sem, így nyitott volt a mérkőzés végkimentele a feldobás előtt. Azonban ahogy a levegőbe került a labda nem hagytunk kérdés, hogy ma melyik csapat hagyja el győztesen a parkettát. Sokkal élesebbek, keményebbek és koncentráltabbak voltunk, mint ellenfelünk, és nagy örömömre ezt az egész mérkőzés alatt meg tudtuk tartani, sőt azt is mondhatom, hogy talán először egyre jobban és jobban játszottunk ahogy haladt előre a mérkőzés, hullámvölgy nélkül. Ezt az eredmény is tükrözte, egyre a nőtt a különbség a két csapat között, a vége pedig egy fölényes győzelem lett a számunkra, ami nagy dolog! Az eredmény mellett, és azon felül leginkább a játék képének örülök, nagyon szépen járt a labda támadásban, es védekezésben is sokat fejlődtünk egyénileg és csapatban is!

Második ellenfelünk a MAFC csapata volt, akikkel ölre menő küzdelmet vívtunk az előző fordulóban, tudtuk, hogy ezúttal sem lesz könnyebb dolgunk, főleg pihenő nélkül, de bíztam benne, hogy az előző meccsen mutatott játékforma kitart az újbudaiak ellen is…van egy nagyon ideillő mondás a sportban: Úgy játszik egy csapat, ahogy az ellenfél hagyja. Az első mérkőzésen nem ütköztünk nagy ellenállásba, ellenben ezen a mérkőzésen kőkemény védekezést kaptunk, a másik oldalon pedig gyors leindításokat, amik egyből rámutattak a gyenge pontjainkra, amikben még fejlődnünk kell. Nem hagytuk magunkat, végig szoros volt a mérkőzés, de érezhető volt, hogy ellenfelünk jobban küzd, ez főleg a szabad labdákban, lepattanókban volt nagyon látványos. Meg is nyerték a mérkőzést!

Az első álomszerű mérkőzés után csalódottak lehetnénk, hogy nem sikerült a bajnokság élén maradni. Azonban ne legyünk azok, hiszen egyértelműen látszik, hogy jó úton haladunk, és fejlődünk mind individuálisan mind pedig csapategységben! A vereség oka, pedig szintén ”szerencsés”, ha lehet így mondani, hiszen jó lecke volt, miszerint az a csapat nyeri a mérkőzést, aki jobban megdolgozik érte! Ezzel a gondolattal a fejünkben, és a következő fordulóban pihenten várva a piros-feketéket, reméljük mi aratunk győzelmet! Addig is dolgozunk tovább! Hajrá Kaszások!

Első mérkőzés:

2023. december 09. 9:00 – Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

ÓBUDAI KASZÁSOK/A – Vasas Akadémia 85:31 (18:4; 20+7 – 6+9; 16:3; 24:9)

Kaszások: WANJAU-KACHUBI 4, KONECSNYI 12, NAGY, GYŐR 7, FARKAS 8, BALÁZS 14, FEKETE 7, MÉHES 6, SOÓS 7, OLÁH 5, BOGNÁR 5, NÉMET 9,

 

Második mérkőzés:

2023. december 09. 10:30 – Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

MAFC Gabányi – ÓBUDAI KASZÁSOK/A 79:69 (16:16; 28+7 – 20+5; 16:13; 12:15)

Kaszások: Wanjau-Kachubi 7, KONECSNYI 20, Nagy, Győr 6, FARKAS 9, BALÁZS 11, Fekete 1, MÉHES 4, Soós 2, Oláh 3, Bognár, Német 6,






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…