Fiú U12/B: Sikerült előrelépnünk

Az U12-es bajnokság 5. fordulóját a Malév Kobrák csapatával indítottuk, amely játékosai között voltak ismerős arcok az előző heti Serdülő B bajnokság égisze alatt rendezett összecsapás alkalmáról. Ellenfelünk rutinosabb ötösével kezdett, ez az eredményen is meglátszott, gyorsan elrepült mellettünk a reptéri együttes. A második negyedben a gyengébb ötösük ellen mi vettük át az irányítást, azonban nem igazán sikerült kosárra váltani a helyzeteinket, simán egyenlíthettünk volna ebben a negyedben, ha pontosabban célzunk, azonban így csak a negyed szűkös megnyerése sikerült. A harmadik negyedet ismét fölényesen nyerték a Kobrák főképp 5-ös és 23-as játékosaik vezényletével. Az utolsó játékrészben ismét csak kozmetikázni tudtunk, de ezúttal már sokkal hatékonyabban, mint az előző páros negyedben.

A második mérkőzésen Kiss Lenke lányai vártak minket pihenőjüket követően, akik szoros csatában maradtak alul a Kobrák ellen. Mi azonban nem ijedtünk meg, energikusan kezdtük a meccset, sikerült is magunkhoz ragadni a vezetést az első negyedet követően. A kék-sárga lányok második ötöse viszont hamar letörölte a mosolyt az arcunkról, egy 18-2-es második negyedet követően már is futhattunk a mérkőzés után. A félidőben kicsit változtattunk az ötösök összetételén, ami be is jött. A harmadik felvonásban ugyan kikaptunk, és nőtt a hátrányunk, de szépen játszottunk és nem engedtük elhúzni Lenke néniéket. Az utolsó negyedben veszítenivaló nélkül estünk neki a lányoknak, folyamatosan faragtunk a hátrányból egy olyan ötös ellen, aki ellen 16 ponttal kaptunk ki korábban! A meccs így kiélezett vlgjátékot hozott, azonban még pár percre szükségünk lett volna, hogy megfordítsuk a meccset, de legalább pozitív utolsó emlékekkel hagyhattuk el a pályát egy fölényesen megnyert negyedet követően

Örülök, hogy a második meccsen mindenkinek sikerült fejlődnie az első összecsapáson nyújtott teljesítményéhez képest! Különösen Somát, Mátét, Danit és az U11-es csapatunkból érkező, debütáló Beni játékát dicsérni az egyéni előrelépés tekintetében! De az egész csapat egyre szebben játzik együtt, szerintem ez a csapat játékképén is látszik, remélhetőleg lassan ez győzelmek formájában is megmutatkozik. Az elsődleges cél azonban továbbra is az, hogy fejlődjünk tovább! Hajrá Kaszások!

Első mérkőzés:

2024. február 3. 15:00 – CAMUGO Sportlab

ÓBUDAI KASZÁSOK/B – Malév Kobrák 40:65  (10:21; 7+2 :5+5;  5-24; 16-10)

Kaszások: NAGY 9, Dörfler 1, Kulin 3, KULCSÁR 6, Vecseri, Fülöp 2, Kern, Merkl 4, TEMESI 9, Jakab 4, Fizesan 2

Második mérkőzés:

2024. február 3. 16:30 – CAMUGO Sportlab

KöLöKöS Lányook – ÓBUDAI KASZÁSOK/B 58:52 (6:12; 18+6 : 2+4;  20:13; 8:21)

Kaszások: NAGY 11, Dörfler 3, KULIN 9, KULCSÁR 5, Vecseri 3, Fülöp, Kern, MERKL 5, TEMESI, KERN 12, Fizesan 4, Jakab,






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…