Szeptember 3. hétvégéjén rendezték az Országos Serdülő Bajnokság Selejtezőjét, ahol a MAFC/B, Vasas/B és Rátgéber Akadémia/ A kerete ellen léptünk pályára. A MAFC csapatát jól ismertük tavalyról, így nagyjából tudtuk mire számítsunk az első mérkőzésen. Mind két csapat kapkodva, sok hibával kezdett, nálunk a védő lepattanókkal akadtak főleg problémák az első negyedben, míg a második 10 percben 9 büntetőt hagytunk ki, így ellenfelünknek sikerült 10 pontos előnyt kialakítania. A második félidőben hullámzott a játék, hol egyik, hol másik csapat dominált, és mikor már úgy tűnt, hogy a MAFC csapata könnyed sikert arat, a srácok egy 15-0-ás rohamot hoztak össze. Sajnos a végén nem sikerült behúzni a mérkőzést, de a srácok megmutatták, hogy képesek egy jó csapat ellen felvenni a versenyt és a végsőkig küzdeni.
A Vasas és Rágtéber Akadémia elleni mérkőzéseken nem tudtunk partiba lenni, és habár a Vasas elleni meccs első félidejében még voltak kifejezetten szép támadásaink, a második félidőre már nem bírtuk a versenyfutást a többségében nagyobb Vasasos gyerekek ellen.
Legközelebb két hét múlva, az alapszakasz alsóházában léphetünk pályára ismét. Fel a fejjel, hosszú még a szezon!
Ludovika Aréna (1089 Budapest, Diószegi Sámuel utca 23-25.)
2023. szeptember 16. szombat – 12:00
Óbudai Kaszások/A – MAFC/B 52-58 (11-12, 5-15, 16-16,20-15)
KASZÁSOK: ZENTAI P 12, DÉVAI 10, Ollai 4, Pataki 8, SÁNDOR 4, Jánosi 3, Udvardi 3, Richter 2, Daróczi 2, Berlinger 2, Pál 2, Köcse
2023. szeptember 16. szombat – 18:00
Óbudai Kaszások/ A – Vasas Akadémia/B 29 – 99 (11-38, 10-14, 5-22, 3-25)
KASZÁSOK: Dévai 8, Daróczi 7, Pataki 6, Udvardi 3, Sándor 2, Ollai 1, Jánosi 1, Zentai 1, Berlinger, Köcse, Csizmazia, Pál,
2023. szeptember 17. vasárnap – 11:30
NKA Pécs/A – Óbudai Kaszások/A 121 – 6 ( 51-0, 30-2,13-0, 27-4)
KASZÁSOK: Udvardi 4, Berlinger 2, Dévai, Daróczi, Pataki, Sándor, Ollai, Jánosi, Richter, Zentai, Csizmazia, Pál