Fiú U13: Ez volt a maximum, helytálltunk

Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy a főtáblára jutottunk -teljes egészében- fiatal serdülő csapatunkkal! Rajtunk kívül ezt mindössze 5 csapat mondhatja el magáról az országban: 3 kiemelt akadémia és 2 további akadémia!!!

Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, ellenben nagyon nehéz lesz ???? ???? viszont ez kitűnő tapasztalatot jelenthet számunkra a fejlődés szempontjából.

Bár kissé szenvedősre sikerült az első mérkőzésünk – a számunkra jótól messze voltunk – de sikerült megragadnunk az egyetlen győzelmi esélyünket és éltünk is vele. Bizonyos szakaszokban elkaptuk a fonalat: jól védekeztünk, ez ritmusával segítette sikerre vinni a támadásainkat. Máskor pedig kissé beragadtunk, és szenvedtünk. Nem igazán változott a játék képe, így végül győzelemre váltottuk az esélyünket.

A másik két meccsen óriási ellenállásba ütköztünk. A Miskolc ellen időnkét voltak tökös támadásaink – Imi nagyot ment, extra mentalitással – de igazából nem nagyon tudtunk „labdába rúgni”. A mérkőzés második felében sikerült teljesítenünk pár kisebb célt, ez némi vigaszt nyújtott.

Vasárnap a hazai Körmend ellen ismét kisebb célokat tűztünk ki, de a tegnapi tapasztalatokat nem sikerült átmenteni. 40 másodperc időkérés után sem sikerült megtanulni: letámadás ellen játszani, P&R ellen védekezni, megnőni és gyorsulni ???? ???? a szomorú igazán az volt, hogy úgy tűnt, nem is akartuk mégcsak megpróbálni sem. A második félidőre azonban belekóstoltunk: milyen lenne, ha… volt 7 passzos támadásunk letámadás ellen és a felállt védelem elleni döntéseinket is megfelelően meghoztuk. Ezen kell kicsit elgondolkodnunk.

Van hova fejlődnünk és úgy tűnik, minden esélyünk meg is van ehhez!

 

ÓBUDAI KASZÁSOK/B – PVSK NKA/A 69:60 (19:22; 14:7; 26:10; 10:21)

Kaszások: KONECSNYI BERTIN 9, Dobler-Szeleczky Bence, CZIRKOS ÁKOS 6, BALPATAKI BENCE 11, Fintics-Virág Csaba, Bíró Balázs, GYŐR SZILÁRD 8, OSZTOVITS IMRE 10, Jones Aidan 3, SZABADOS MÁTYÁS 14, Dócs János 8

 

MEAFC-JEZSUITA/A – ÓBUDAI KASZÁSOK/B 138:28 (42:11; 37:5; 33:4; 26:8)

Kaszások: Konecsnyi Bertin 2, Dobler-Szeleczky Bence, Czirkos Ákos 3/3, BALPATAKI BENCE 4, Fintics-Virág Csaba, Bíró Balázs 2, Győr Szilárd 3, OSZTOVITS IMRE 10, Jones Aidan 1, Szabados Mátyás 1, Dócs János 2

 

AKMÉ KÖRMENDI TÖRPÖRDÖGÖK – ÓBUDAI KASZÁSOK/B 124:37 (37:9; 27:6; 34:14; 26:8)

Kaszások: Konecsnyi Bertin 6, DOBLER-SZELECZKY BENCE 8, Czirkos Ákos, Balpataki Bence 5, Fintics-Virág Csaba, Bíró Balázs, Győr Szilárd 2, Osztovits Imre, Jones Aidan, Szabados Mátyás 9/3, Dócs János 7






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…