Fiú U13: Fellegekből a földre

Az előselejtezőben nyújtott szép teljesítményünk után, az alsóházban folytatódott számunkra a Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság. Sok időnk volt készülni az első fordulóra, és a srácok becsülettel végig is dolgozták ezt az időszakot, balszerencsénkre megint a piros betűs hétvégére lettek betegek páran.

Két nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen mind a Honvéd, mind pedig a MAFC második számú, velünk egy idős csapata erősnek számít, ezt tavaly már megtapasztalhattuk. Utóbbival kezdtünk, mégpedig remekül! Végre sikerült energikusan és magabiztosan kezdeni egy meccset erős ellenféllel szemben, és bár becsúsztak hibák és kimaradt helyzetek, végig kontrolláltuk az első negyedet. A hullámvölgy a második félidő felénél érkezett, ekkor megrekedtünk támadásban és védekezésben is megálltunk, amit a mafcosok ki is használtak, és egyenlítettek a félidőre. A harmadik negyed kezdetétől teljes összeesés következett, ellenfelünk legerősebb ötöse a negyed nyitányán villámgyorsan közé rakott 15 pontot, amit egy ideig megpróbáltunk visszahozni, de fejben elfáradtunk és érzésem szerint ideje korán fel is adtuk a küzdelmet, így a mérkőzés első félidejéhez képest minden szempontból irreális végeredmény született.

A második mérkőzésen a Honvéd ellen a célunk a mérkőzés megnyerése mellett az volt, hogy a fejünk most tovább bírja a strapát, mint az első meccsen. Ehhez képest szörnyen kezdtünk 14-4-re is vezettek a házigazdák. A második negyedben tudtunk kozmetikázni, de az volt az érzésem, hogy nekünk már rég vezetnünk kéne ezen a meccsen, de sajnos annyi hibával, mint amennyit elkövettünk ez nem volt megvalósítható. A félidőre 1 pont volt a hátrányunk. A második félidő is ki-ki küzdelmet hozott, hol az egyik, hol a másik csapat tudott ellépni. Az utolsó felvonás elején a piros-fehérek alakítottak ki nagyobb előnyt, de szépen visszajöttünk a végjátékra, ahol az utolsó percen belül három kosár is megmásította a vezető csapat kilétét. Ebből kettőt a honvédosok szereztek, így ők nyerték a mérkőzést, az utolsó félpályás próbálkozásunk már nem járt sikerrel.

Csalódott vagyok, hogy nem sikerült egyik mérkőzést sem megnyerni, főlek annak tükrében, hogy már a forduló legelején megmutatta a csapat milyen szép kosárlabdát tud játszani ellenféltől függetlenül. Természetesen, mint minden vereség után, tanulság is van, mégpedig, hogy nem elég csak megvillantani mire vagyunk képesek. Egy jó csapatnak meg kell tanulnia kiegyensúlyozottabban és magasabb, hosszabb fókusszal lejátszani egy mérkőzést. Ebben sokat kell még fejlődnünk, remélem a hasonló összecsapások segítenek majd ebben! Hajrá KASZÁSOK!

 

Első mérkőzés:

2024. október 05. 12:45 – Simon János Kosárlabda Csarnok

ÓBUDAI KASZÁSOK/B -MAFC/B 8:71 55:80 (24-18, 8-14, 9-26, 14-22)

Kaszások: HELFER 9, Német 5, JAKAB 2, Győr 7, OLÁH 5, Fekete 2, TEMESI 10, BALÁZS 8, Soós, Bognár, Kern, Méhes 7,

 

Második mérkőzés:

2024. október 05. 18:15 – Simon János Kosárlabda Csarnok

Budapesti Honvéd SE/B – ÓBUDAI KASZÁSOK/B 64:62 (22-11, 10-20, 19-12, 13-19)

Kaszások: Helfer 2, NÉMET 16, Jakab 4, GYŐR 6, Oláh 2, Fekete 3, TEMESI 10, BALÁZS 8, SOÓS 4, Bognár, Kern, Méhes 7,






Hasonló tartalmak

  • Az előző meccsünkhöz hasonlóan sokkal több koncentrációra van szükség, mert amikor koncentrálunk hatékonyak tudunk lenni.

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-17 Kezdés: 18:30

  • Ezen a reggelen nem sikerült felébrednünk. Álmosan, motiválatlanul kezdtünk a BEAC ellen. Ők szoros védekezéssel lehetlenítették el labdavezetéseinket és passzainkat. Sajnos minden részletében gyengék voltunk a mérkőzésen, védekezésünk átjáróház volt, lepattanók nem érdekeltek minket. Csapatunk vegyes, ha a korosztályos játékosaink nem mutatnak jó vagy extra teljesítményt, akkor…

  • U16 Leány
  • A mérkőzés megmutatta, hogy szükségünk van a koncentráció fenntartására a teljes játékidő alatt. A következő edzéseken kiemelten foglalkozunk a védekezési fegyelemmel és a támadásbefejezések pontosításával.

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-03-16 Kezdés: 11:00