
Az Országos Serdülő Bajnokság második fordulójában két mérkőzést rendeztek számunkra, az két olyan csapat ellen, akikkel eddig a szezon, s így a csoportmérkőzések alkalmával még nem találkoztunk.
Először a Vasas korosztályos csapatával kellett megmérkőznünk, akik egyre jpbb és fejlődő teljesítményt nyújtottak az elmúlt időben, mi pedig csupán tíz játékossal tudtunk ringbe szállni, úgyhogy nem számítottunk sétagaloppra, de arra semmiképp, ami ezután következett… A meccs előtti eligazításnál elhangzottakból minimálisat tartottunk be, és a jó kezdés helyett egy rémálomszerűt „sikerült” az első hét percben bemutatni. Konkrétan 1-16(!) állt az eredményjelzőn 7 perc után… Védekezésben nem volt besegítés, a lepattanókat csak szemmel követtük, ezzel sok második, és harmadik esélyt adva a Vasasnak. Támadásban mindenki mástól várta a csodát, sem lendület, sem elképzelés nem volt a csapatban. A második negyedben pályára lépők már kellő lendülettel, és megfelelően BÁTOR játékkal érkeztek a parkettára, ennek köszönhetően ezt a szakaszt meg is nyertük 18-9-re, teljesen nyílttá téve a második játékrészt. Tudván, hogy fontos lesz a jó kezdés a második félidőben, igyekeztünk figyelni az instrukciókra, de a támadásban továbbra is pontatlanul céloztunk, ezt a játékot pedig kosarakra játszák. Voltak jó periódusaink, nem játszottunk alárendelt szerepet, de hiányzott a pontosság, és egy vezéregyéniség a pályáról. A 3. negyed végén egy még behozható 10 pontos különbség állt az eredményjelzőn, de a játékunkban nem volt meg a fordítás lehetősége, túlságosan enerváltan, és nem kellően élesen kosárlabdáztunk.
A második mérkőzést egy hosszabb szünetet követően a házigazda Budafok ellen játszottuk. „A” jelzésű csapat révén voltak másodéves serdülő játékosaik is, de ez nem lehetett kifogás számunkra, mindenképpen a győzelemért játszottunk. Legalább is ez az én mentalitásom volt, a srácokon már kevésbé láttam ezt. Az igaz, hogy ellenfelünk idősebb csapat révén olyan taktikai elemeknek köszönhette az előnyét, amelyekkel mi edzésen még nem találkoztunk, de ettől függetlenül is nagyon pontatlanul és dekoncentráltan kosaraztunk, ahogyan az első meccsen is. Mi 1:1-ből és gyorsindításból próbáltunk meccsben maradi, míg a budafokiak a csapdájuknak és magasabb, fizikálisabb játékosainak köszönhetően talált be többnyire. A mérkőzés vége felé a piros mezesek tudtak meglépni egy kicsit, amit mi nem tudtunk behozni, két próbálkozásunk is volt a hármason túlról a hosszabbításért, de sajnos egyik sem járt sikerrel.
Ahogy a mérkőzés után, és az első forduló után is, azt tudom mondani, hogy amíg ennyi hibával és energiával játszunk, addig ebben a mezőnyben legfeljebb a szoros mérkőzések izgalma marad nekünk vigaszként, de győzelem biztosan nem. Változtatnunk kell sok minden fejben és lélekben ahhoz, hogy sikeresek tudjunk lenni, hiszen tavaly és már idén is megmutattuk, hogy a képességünk megvan hozzá. Remélem együtt sikerül! Hajrá Kaszások!
Első mérkőzés:
2024. november 09. 11:15 – BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok
ÓBUDAI KASZÁSOK/B – Vasas Akadémia/B 48:64 (9-21,18-9, 8-14, 9-16, 12-18)
Kaszások: BALÁZS,14, TEMESI,7, Fekete 7, Győr 6, Német 6, Méhes 4/3, Kiss-Hindulák 2, Jakab 2, Bognár, DALLOUL
Második mérkőzés:
2024. november 09. 15:45 – BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok
ÓBUDAI KASZÁSOK/B – BUDAFOK U14/A 55:58 (19-15,12-16,10-13,14-14)
Kaszások: Balázs 2, TEMESI 13, Fekete 4, GYŐR 9/3 6, NÉMET 6, Méhes 2, KISS-HINDULÁK 13/3, Jakab 2, Bognár, Dalloul 4,