Fiú U13: Ismét sikerült egy győzelmet szereznünk

Egy kemény 11-es meccssorozat végén – fiatalabbakként ismét sikerült egy győzelmet szereznünk a Serdülő Főtábla 2. fordulójában!

Lencsési Általános Iskola (5600 Békéscsaba Szabó Pál tér 1-2.)

 

Úgy alakult, hogy 2,5 hét alatt már a 9-10-11-edik mérkőzésünket játszottuk, és a betegséghullám is folyamatosan ütötte ki a játékosainkat.

Az első meccsünk ránézésre és a képességeinket ismerve nyerhetőnek tűnt. Ahogy elkezdődött az összecsapás, látszott rajtunk, hogy ez nem lesz egyszerű, mivel nagyon nehezen indult be a gépezet. Fizikálisan még tartottuk is magunkat, de a döntéseinken látszott a „mentális fáradtság”. A döntésekben hibáztuk a legtöbbet, egyszerűen nem a kellő megoldásokat választottuk adott helyzetekben és szinte alig tudtunk javítani rajta. Volt pár periódusunk amikor rövid időre megráztuk magunkat és előnyt harcoltunk ki. Folyamatosan ment ez a hullámvasút és a végén maradt egy kis tartalék a győzelemhez. Kis elégtétel, hogy ismét nyerni tudtunk! Aidannak külön elismerés jár, mert nagyot küzdött és sokat lendített a csapat teljesítményén!

Az esti mérkőzésen a hazai csapat szurkolótábora parázs légkört teremtett. Fizikálisan erős ötössel kezdtek, nagyon nehezen tartottuk magunkat: számukra egyszerűnek tűnt a helyzet, számunkra „elérhetetlennek”. A második negyedben viszont revansot vettünk és visszajöttünk a játékba. A harmadik negyedben megint sebesség-, és erőhátrányba kerültünk, és ezt már nem tudtuk visszahozni. Most viszont a vereség ellenére jobban játszottunk és jobb mentalitással mentünk, mint az első meccsen. Ez jó alap a továbbiakra!

Vasárnap ugyanolyan fiatal pécsi csapattal játszottunk, mint amilyenek mi is vagyunk. Fegyelmezetten és nagy energiával kezdtek, sajnos alul maradtunk a kezdésben, legfőképp mentalitásunkban. Tovább nehezítette a helyzetünket, hogy kb. 10x kevesebb lepattanót szereztünk. A második negyedben megint fordítani tudtunk és ezúttal mi domináltunk, keltettünk zavart. A harmadik negyedtől felőrlődtünk és súlyos alaphibákat vétettünk, már nem volt visszaút. Fegyelmezetten, erőteljesebben, nagyobb elánnal húzták be a pécsiek ezt a győzelmet! Szerintem ennél több van bennünk. Reméljük, hogy a továbbiakban jobban alakul a helyzetünk, de az biztos, hogy jobban kell versenyeznünk!

 

2023. február 11. – szombat, 12:00

ÓBUDAI KASZÁSOK/B – Atomerőmű GYKSE U14/A 74:72 (25:23; 12:18; 19:14; 18:17)

Kaszások: KONECSNYI BERTIN 15, Nagy Noé 6, Czirkos Ákos 2, Balpataki Bence 6, Fintics-Virág Csaba, Bíró Balázs 2, Győr Szilárd 9, Osztovits Imre 6, JONES AIDAN 4, Szabados Mátyás 10, Wanjau Kachubi Jamal, DÓCS JÁNOS 14

 

2023. február 11. – szombat, 18:00

ÓBUDAI KASZÁSOK/B – Békéscsabai KK/B 57:78 (6:24; 25:10; 11:23; 15:21)

Kaszások: Konecsnyi Bertin 4, Nagy Noé 6, Czirkos Ákos 6, Balpataki Bence 4, Fintics-Virág Csaba, Bíró Balázs 2, GYŐR SZILÁRD 6, OSZTOVITS IMRE 9, JONES AIDAN 4, SZABADOS MÁTYÁS 14/3, Wanjau Kachubi Jamal, Dócs János 2

 

2023. február 12. – vasárnap, 11:30

NKA Pécs u13 fiú/B – ÓBUDAI KASZÁSOK/B 82:53 (20:9; 18:23, 24:12; 20:9)

Kaszások: Konecsnyi Bertin 6, Nagy Noé 3, Czirkos Ákos 4, Balpataki Bence 3, Fintics-Virág Csaba, BÍRÓ BALÁZS 7, GYŐR SZILÁRD 5, OSZTOVITS IMRE 7, Jones Aidan 2, SZABADOS MÁTYÁS 9, Wanjau Kachubi Jamal 1, DÓCS JÁNOS 6






Hasonló tartalmak

  • Megérdemeltük a mait, hatalmas munkát végzett a csapat, koncentrációban, fizikalitásban egyaránt. Igyekszünk ebben a szellemben dolgozni a további meccseken.

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2024-02-10 Kezdés: 14:00

  • Ellenfelünket dicséret illeti a harcias játékért, a srácaimnak pedig a fegyelmezett, sokpasszos játékhoz gratulálok. A Radó meccshez képest jóval fegyelmezettebbek voltunk, megtaláltuk időben a helyeket, tudtunk ezáltal gyakorolni…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2024-02-07 Kezdés: 18:00

  • Az egész meccset, az első negyedtől kezdve, öt perces sorcserékkel játszottuk le. Azt kell mondjam, hogy valóban mindenki kivette a részét ebből a győzelemből, hiszen aki lehetőséget kapott,…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2024-02-11 Kezdés: 17:30

  • A két félidő teljesen ellentétes mederben folyt, mintha nem is ugyanaz a két csapat játszott volna egymás ellen. Nagyon sajnálom, hogy az első félidőben behozhatatlan előnyt adtunk a…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2024-02-10 Kezdés: 12:30