A szeptemberi selejtező torna megnyerése azt jelentette, hogy a 2 X 5 csapatos felsőház egyik csoportjában folytatjuk az országos szereplést januárig. A sorsolás úgy hozta, hogy egy igen erős csoportba kerültünk, ahol rajtunk kívül a Honvéd, MAFC, Vasas és Rátgéber csapata szerepel. Az első fordulóban mi voltunk a pihenő csapat, így csak ezen a hétvégén játszottuk első mérkőzéseinket, ahol rögtön az egyik végső favoritnak tartott NKA Pécs ellen léptünk pályára.
Ellenfelünk akadémiai minőséget képvisel szerkezetileg, technikai és taktikai tudásban, célunk volt, hogy agresszív, koncentrált védekezéssel próbálunk pályára lépni ellenük. A mérkőzés elején megmutatkozott, hogy más közegbe vagyunk már, mint a selejtező torna során és hosszú percekbe telt mire sikerült alkalmazkodnunk ellenfelünk tempójához. Védekezésben sokszor későn kapcsoltunk, lassan rendeződtünk vissza, támadásban pedig sokáig nem hittük el, hogy mi is képesek vagyunk kosarat szerezni, és ami működött edzésen, az ezen a szinten már kevés volt. Pozitívum, hogy az idő haladtával egyre bátrabbak lettünk és megmertük kockáztatni azokat a döntéseket, amelyeket addig nem, ezzel pedig a játék képe is pofásabb lett.
Előre sejtettük, hogy az esti mérkőzés lesz számunkra a fontosabb, a Honvéd csapata az előzetes találgatások alapján hasonló játékerőt képviselt mint mi. Bence hiányzása ellenére jól kezdtük az első negyedet, ahol csere nélkül tudtunk jó tempót diktálni 10 pont fölötti különbséget kialakítani. Sajnos a második negyedben a Honvéd hamar ledolgozta a hátrányát és nyerte meg a negyedét fölényesen, de így is előnnyel várhattuk a második játékrészt. A második félidőben hullámzó volt a játék, hol egyik hol másik csapatnak volt jó szériája, de javarészt nálunk volt az előny, sikerült a harmadik negyedet is megnyernünk, azonban az utolsó 5 percben mind összesen 3 pontot tudtunk szerezni, amellyel élt a Honvéd és végül behúzta a rangadót.
Jó lett volna legalább egy győzelemmel zárni a fordulót, de nem vagyunk csalódottak, nem voltunk messze tőle. Sok hiba volt a játékunkba, mindenképpen le kell vonni a következtetéseket és tanulni a két mérkőzésből. Bertin kiemelkedő támadó játéka és szervező tevékenysége mellett, Bendó, Máté és Fülöp tudott most átlag felett teljesíteni, de Darunak, Hamzának és Bubunak is voltak megvillanásai amiből remélhetőleg két hét múlva többet láthatunk majd. Jó lesz ez!
Gratulálunk a Pécs, illetve a Honvéd csapatának a győzelmekhez.
A szülőknek köszönet a szurkolásért!
Simon János Kosárlabda Csarnok
2024.11.09. 12:45
Óbudai Kaszások/ A – NKA Pécs 48 – 88 ( 9-29, 11-15, 12-22, 16-22)
TURAI- SZ 10, KONECSNYI 9, Sándor 6, Dévai 5, Pál, Bálint, Bán 2, Balpataki, Richter 3, Pataki 3, Wanjau 2, Daróczi 8
2024.11.09. 18:15
Óbudai Kaszások/A – Budapesti Honvéd SE/A 74-81 ( 27-15, 13-24, 21-17, 13-25)
Turai- SZ 6, KONECSNYI 26, Sándor 7, DÉVAI M 14, Pál, Bálint, Bán, Richter 4, Pataki 7, Wanjau 4, Daróczi 8
ZENTAI 12, SÁNDOR 9, DÉVAI 16, Udvardi-L 4, Pataki 6, Bálint 4, Daróczi 6, Bán 2, Pál 4, Ollai 2, Berlinger 1, Richter