Fiú U14: Év eleji mozgás

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Bálint Bence, Bíró Brigitta

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2025-01-04 13:30:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Keresztúri SE 30 19 32 26 107
Óbudai Kaszások U14 11 12 7 4 34

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások/C :Wanjau 7/3, Berlinger, Pál, Sándor 6, Dévai 6, Turai- Sz 5, Daróczi 4/3, Pataki 4, Czifra 2, Udvardi-L, Csizmazia

1. félidő

Nagyon magas és erős, 2 évvel idősebb srácok ellen léptünk pályára vasárnap a kadet regionális bajnokságban a hét első mérkőzésén. A hosszú pihenő után célunk volt, hogy vissza rázódjunk picit a normál kerékvágásba, igyekezzünk feleleveníteni a decemberben gyakoroltakat, tanultakat. Az első félidő, főleg a második negyed kifejezetten jól sikerült, elég tudatos támadásink voltak és a tempót is jól bírtuk az 1-2 évvel idősebbek ellen

2. félidő

A második félidőre kezdtünk elfáradni és így az életkorból adódó hátrányunk is egyre inkább nőt, amelynek köszönhetően a védekezésben és támadásban is egyre több hiba csúszott be, ráadásul kezdtünk picit többet egyénieskedni ami az első 20 percben nem volt jellemző.

Összegzés

Az első félidőben kifejezetten szépen játszottunk, reméljük siker átmenteni ezt a formát a következő időszakra is.
A szülőknek köszönjük a szurkolást!

Hasonló tartalmak

  • Az utolsó fordulóban változott a csapatok sorrendje. Az előző fordulóban mindkét meccset megnyerve (!), most az első helyről, elsőként kezdhettünk. Ilyen az egész szezonban nem volt, hogy pihenten kezdjünk a Beac-cal szemben. Nagy riválisunk ellen először akadozva majd Cilinek köszönhetően egyre értékelhetőbben kezdtünk játszani. Az egész első…

  • A bajnokságot a C csoportban, a 11. helyen fejeztük be, gratulálok a lányoknak az egész éves munkájukért, a mérkőzéseken való részvételért.

    A szombati első meccsünk a KLKS ellen sajnos túl simán, vereséggel zárult. Visszafogottak voltunk, nem haratunk, a védekezésünk szellős volt, a Kölökös lányok átszaladgáltak rajtunk. Győzelmük…

  • Elérkezett a szezonbeli utolsó U-12-es forduló. Azonban az első találkozón, a TFSE ellen nem tudtunk U-12-es színvonalon játszani. Sem támadásban, sem védekezésben egyszerűen nem voltunk elég jók. Védekezésben nem voltunk elég agresszívek, nem ütköztünk eleget, nem ütöttünk elég faultot ahhoz, hogy megállítsuk a TF jó felépítésű, magas,…