Fiú U14: Ezt odatettük

Majdnem 2 hónapig nem játszottunk a serdülő bajnokságban, vártuk a fordulót! Persze addig se ültünk tétlenül, mert volt min javítanunk és az utóbbi időszak ilyen szempontból nagyon jól sikerült. A kadett korosztályban vitézkedve nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk és úgy érzem, ez most megtérült.

A kaposvári együttes fizikailag szerintem kifejezetten a jobbak közé tartozik, úgyhogy fel kellett kötni a gatyánkat. Az utóbbi időkben azonban pont ilyen tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, ezért nem ijedtünk meg a feladattól. Az első pillanattól kezdve nagyon szigorúan védekeztünk és támadásban is könnyen járattuk a labdát. Mindez jó ritmust adott és végül nem várt különbséggel tudtuk behúzni a győzelmet.

Az első – és mindegyik – meccsét simán nyerő pécsi akadémia a maga válogatott játékosanyagával nekünk nagy falat, de most ettől sem ijedtünk meg. Számunkra nem indult igazán jól a mérkőzés, többször jöttünk ki hátrányosan a hektikus játékvezetés miatt, de magunknak is köszönhettük az összeszedett hátrányt. Jankó már az első negyedben begyűjtötte a negyedik faultját is, és mivel amúgy sem bővelkedünk a magas játékosokban, egy újabb feladattal bővült az a lista, amit meg kellett oldanunk. Azt nagy örömmel tudatosítottam, hogy a tűz végig élt bennünk így is és minden tőlünk telhetőt megtettünk. Borsot törtünk a pécsiek orra alá, amit több területen is feszülten viseltek, ez számunkra még több erőt adott.

Ez az eredmény nekünk abszolút győzelemmel ér fel és nagyon büszkék vagyunk a fiúkra! Bizonyos területeken kifejezetten nagyot fejlődtünk az utóbbi időszakban. Reméljük, hogy nem egyszeri alkalommal tudunk ilyen jól teljesíteni és bárki ellen felvehetjük a kesztyűt!

 

2023. november 26. – vasárnap, 10:30

Helyszín: Kaszások Sportcsarnok, 1033 Bp, Rádl Árok u. 1.

ÓBUDAI KASZÁSOK/B – KASI/A 81:33 (23:8, 25:8, 15:9, 18:8)

Kaszások: Osztovits Imre 6, Bíró Balázs 3, Konecsnyi Bertin 12, Győr Szilárd 4, Szabados Mátyás 14/3, Paár Ákos 2, Nagy Noé 4, Dócs János 9, Czirkos Ákos 5, Balpataki Bence 7/3, Dobler-Szeleczky Bence 8, Jones Aidan 7

 

2023. november 26. – vasárnap, 17:15

Helyszín: Kaszások Sportcsarnok, 1033 Bp, Rádl Árok u. 1.

ÓBUDAI KASZÁSOK/B – NKA PÉCS/A 74:84 (13:26, 24:18, 16:22, 21:18)

Kaszások: Osztovits Imre 7, Bíró Balázs, Konecsnyi Bertin 15/3, Győr Szilárd 10, Szabados Mátyás 2, Paár Ákos 4, Nagy Noé, Dócs János 14, Czirkos Ákos 3/3, Balpataki Bence 1, Dobler-Szeleczky Bence 10, Jones Aidan 8






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…