Fiú U14: Gyötrelmes továbbjutás

1. mérkőzés    Negyedik alkalommal találkoztunk a Honvéd/B csapatával, és bár eddig mindháromszor legyőztük őket, valami azt súgta ez lesz a legnehezebb. Az első húsz percben így is lett, hiszen némileg felforgatott csapatunkat, meglepte a honvéd lelkes játéka, és úgy láttam a hangos szurkolótáboruk is. Érthetetlen hibákat követtünk el (háttal álló játékosnak passzoltunk többször is) és ezt kihasználva előnyre tett szert az ellenfél. 4 pontos hátrányt szedtünk össze, így a 2. ötösnek kellett visszavenni az előnyt. Komoly energiákat mozgósítottunk, főleg védekezésben lettünk keményebbek, így minimális előnnyel mentünk pihenőre. (39-37)  Fordulás előtt amennyire lehetett feltüzeltük a srácokat, és kértem tőlük, hogy mindent adjanak ki magukból, mert be kell bizonyítanunk, hogy jobbak vagyunk. Sikerült a megfelelő összeállítást eltalálni, és egy elsöprő 24-7-es negyeddel eldönteni a találkozót. Helyenként szép megoldásokkal szórakoztattuk a kilátogatókat, és ehhez hozzátettünk 3db szép hárompontos kosarat is. A büntetőzésünk miatt viszont még el kell beszélgetnem velük, mert a „hazai” gyűrűre dobott 27/10 egy borzalmas adat…

 

2. mérkőzés    Nagyon ritkán, de vannak olyan napok amikor egy komplett csapatból senkinek nem megy, és ez egy ilyen volt. Már az első félidőben lehetett érzeni, hogy ez nem az a serdülő csapat aki pályára szokott lépni Kaszások mezben. Fejben nagyon messze jártunk, és szó szerint semmi nem működött nálunk. A tudatos csapatjáték szikráját sem lehetett felfedezni, és ehhez jött még a rengeteg eladott labda, és a lepattanóknál a folyamatos elbambulás. Így nem lehet meccset nyerni. A félidőben 17 dobott pont szerénykedett a nevünk alatt, ami messze a legkevesebb az idényben. A szünetben elsősorban a srácok pszichéjére próbáltunk pozitívan hatni, mert kosárlabdázni nem felejtettünk el úton idefelé, ez biztos. Több esetben is nyertünk 2. félidőt, ráadásul sokkal komolyabb játékerőt képviselő csapatok ellen, most is ezt kellett (volna) valahogy előhúzni. A 3. negyedben a pontszerzés már rendben volt (23, ami hattal több mint az egész első félidőben) de a védekezésünkben továbbra is komoly gondok voltak, így 21 pontot kaptunk amivel szinte lehetetlen helyzetbe hoztuk magunkat. (40-55) Az utolsó 10 percben indítottunk egy utolsó nagy rohamot, és bár sikerült faragni bőven a hátrányból, ráadásul az ellenfél csak 5 pontot szerzett ekkor, sajnos későinek bizonyult a feltámadás, így a Nyíregyháza lelkes játékának köszönhetően megérdemelten győzött.

 

3. mérkőzés  A meglepő, és kijózanító vereség után mindössze egy órával ismét pályára kellett lépnünk, és bebizonyítani azt, hogy nem véletlenül gyűjtöttünk annyi győzelmet az idényben, és igenis jó csapat vagyunk. Gyerekekről lévén szó itt inkább megint az érzelmekre, és a fejre kellett hatni, mintsem hirtelen kitalálni valami extra taktikát. Több kisebb sérülés is hátráltatott minket, ráadásul a következő ellenfelünk is élvezhette a hazai pálya előnyét. Ha sokkal gördülékenyebben nem is, de határozottabban, és elszántabban kezdtünk, és ennek már az első 10 perc után meg lett az eredménye. (17-10 ide) A második játékrész is hasonlóan alakult, nagy küzdelem zajlott a pályán, de szép egyéni megoldásokból, és egy-egy indításból eredményesek tudtunk lenni, így még öt pontot rátettünk az előnyünkre. (37-25 a szünetben) Folyamatos cserékkel próbáltuk frissen tartani a csapatot, mert ezen a szombaton semmi sem ment olajozottan, így kerestük az ideális felállást. A 3. negyed szép támadójátékot hozott a részünkről, itt már csapatjáték is volt nem csak egyéni villanások. A képet árnyalta, hogy egyszerű befutásokból kaptunk kosarakat, ráadásul többet is, így ez a 10 perc nem döntött még semmiről. Nem úgy az utolsó negyed ahol mindössze 3(!!!) pontot engedélyeztünk az ellenfélnek, úgy, hogy közben az egyik legfontosabb magas emberünket kifújták… Ha csak a végeredményt nézzük (82-48 ide) akkor ez egy tükörsima mérkőzésnek tűnik, ellenben az az igazság, hogy vért izzadtunk végig, és elsősorban az önmagunkban lévő negatív dolgokat kellett legyőzni, és utána az ellenfelet. Mivel mindkettő sikerült, ezért büszke vagyok a srácokra, de ilyen többet nem fordulhat elő, mert akkor az egész idényt kidobhatjuk az ablakon. Két győzelemmel végül továbbjutottunk, de az 5. fordulóban ettől sokkal több kell majd csapatszinten.

 

 

Összegzés: Kollégámmal több évet öregedtünk ezalatt a három mérkőzés alatt, mert mindhárom meccsen messze elmaradtunk attól, amit tudunk. A 2. félidők rendben voltak, de az első, és a második negyedben sokkal több kell, mert nem lehet minden mérkőzést hátrányból megfordítani. Erősebb csoport jön, nekünk is jobbnak, és egységesebbnek kell lennünk két hét múlva, de továbbra is bízom a csapatomban, és az elvégzett munkában!

 

 

 

Időpont: 2023. Március 16. csütörtök (1.meccs) és 2023. március 18. szombat (2. és 3. meccs)

 

Rendező: MKOSZ

Helyszín: Kaszások csarnok (1.meccs) és Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola (4400 Nyíregyháza Semmelweis utca 15.   2. és 3. meccs)

 

Első mérkőzés: 2023. Március 16. csütörtök  14:30h

Óbudai Kaszások/A – Budapesti Honvéd/B   85-57  (15-19, 24-18, 24-7, 22-13)

Kaszások: ZÁDOR NIMRÓD 24/6, TÓTH ZOLTÁN 20, DÓCS ANTAL 18, Hamar Attila 14, Yang Zile 4, Felkai Dávid 3/3, Hidvégi Donát 2, Szabados Mátyás, Takács Ábel, Lipcsei Gábor, Vasali Dénes, Konta Magor

 

Második mérkőzés: 2023. március 18. szombat  13:00h

Óbudai Kaszások/A – Nyíregyházi sportcentrum  54-60  (9-15,8-19,23-21,14-5)

Kaszások: Tóth Zoltán 15, Dócs Antal 11, Zádor Nimród 10/3, Hamar Attila 6, Hidvégi Donát 4, Felkai Dávid 2, Yang Zile 2, Takács Ábel 2, Vasali Dénes 2, Lipcsei Gábor, Konta Magor, Szabados Mátyás

 

Harmadik mérkőzés: 2023. március 18. szombat  16:00h

NYKK Eötvös U14/A – Óbudai Kaszások/A  48-82  (10-17,15-20,20-22,3-23)

Kaszások: TÓTH ZOLTÁN 28, ZÁDOR NIMRÓD 23/3, SZABADOS MÁTYÁS 14/3, Takács Ábel 4, Yang Zile 4, Hidvégi Donát 4, Konta Magor 2, Vasali Dénes 2, Dócs Antal 1, Lipcsei Gábor, Hamar Attila, Felkai Dávid






Hasonló tartalmak

  • Az első és az utolsó negyed hibátlan volt. A mérkőzésnek ezt a két fázisát 28 ponttal nyertük meg. Nagy kár azért, ami a meccs másik felében történt. Azt…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2024-04-16 Kezdés: 18:00

  • A szövetség drasztikus döntése – egyben a történtek alapján sokak által inkorrektnek tartott visszasorolásunk után az alsóházban kezdhettük a „B” döntőbe jutásért való harcot. Ez az ellenfeleinknek sem jelentett jót.

    Szerencsére a Csapat hozzáállásán és a játékunkon nem volt észrevehető a fentebb történtek negatív hatása! Jól álltunk…

  • A 7. forduló első mérkőzését a MAFC Grosics csapata ellen játszottuk. Fontos volt, hogy győztesként hagyjuk el a pályát, mert akkor az utolsó fordulóban a Pest megyei Bajnokság 2. helyezettjével játszunk. Nagyiramú tempót diktáltunk az első perctől, aminek meg is lett az eredménye. Sok könnyű kosarat sikerült…

  • Az alsóház harmadik fordulójában a TFSE és a DKKA várt ránk az L2 teremben.

    Célunk volt, hogy az edzésen gyakorolt mozgásokat beépítsük a támadójátékunkba, minél többet vissza jöjjön, ezért már a bemelegítés során is erre igyekeztünk erre fektetni a hangsúlyt. A Dávid Kornél kezdte jobban a mérkőzést,…